17 °C Budapest

Óriási bajban a nyugdíjasok: három havi pénz tűnhet el

2017. október 3. 09:30

Az egész fejlett világnak szembe kell néznie a fenntarthatatlan nyugdíjrendszerek reformjával a következő egy-két évtizedben. Ez alól pedig Magyarország sem lehet kivétel - írja a Magyar Nemzet.

Nem csak Magyarországon, hanem a fejlett világ országaiban is jelentős problémát jelent a nyugdíjrendszer. A Világgazdasági Fórum (WEF) jelentése rámutat, hogy Németországban 2036-ra minden ötödik német nyugdíjas a szegénységi szint közelében fog élni. A problémákat pedig nem kizárólag a népesség fogyása okozza, hanem például az, hogy már ma is minden negyedik német munkavállaló alacsony bért fizető területen dolgozik.

A helyzet az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Hollandiában, Ausztráliában, Kanadában és Japánban sem jobb. Ráadásul ezekben az országokban a robotika és a digitalizáció is rendkívül fejlett. Ez pedig azt jelenti, hogy állások millió szűnnek majd meg rövid időn belül, és nem lehet tudni milyen számban keletkeznek majd újak.

A helyzet Magyarországon is sötét képet fest. Az alacsony születésszám mellett súlyos problémát jelent az is, hogy sokan csak a minimálbér után fizetnek járulékot, ezért sokkal kevesebb pénz van a nyugdíjkasszában, mint amennyire szükség lenne. Számítások azt mutatják, hogy

2030-ra már alig kilenc hónapnyi nyugellátást lesz képes finanszírozni egy évben az állami nyugdíjrendszer.

Ezt pedig azok az adatok is alátámasztják, hogy amíg jelenleg a lakosság 18 százaléka nyugdíjas, addig ez az arány 2040-re 26 százalékra emelkedik, húsz évvel később pedig már minden harmadik magyar nyugdíjas lesz.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

További terhet jelent, hogy miközben egyre kevesebben dolgoznak az elöregedés miatt, egyre többet kell költeni az egészségügyi ellátásra. Ezért a tanulmány szerzői arra az álláspontra jutnak, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszert alapjaiban kell megváltoztatni a világ országaiban, mert fenntarthatatlan.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 11. vasárnap
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?