Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén.

Januártól 3,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak Magyarországon, ez a lépés tovább mélyítheti a különbségeket az alacsony és a magas nyugdíjak között. Míg a nyugdíjasok fele kevesebb mint 200 ezer forintból él, egyre többen kapnak félmillió forintnál is magasabb összeget. Kiderült az is, hányan részesülnek milliós nyugdíjban.
Januártól a tervezett infláció mértékével, 3,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak Magyarországon, amely jelentős különbségeket eredményez az egyes ellátások között. Az emelés tovább növeli a nyugdíjasok közötti anyagi szakadékot, hiszen míg a medián nyugdíj októberben 206 790 forint volt, sokan jóval átlag feletti, akár milliós összeget is kapnak - írja a 24.hu
A KSH friss adatai szerint az idén októberben már csak 2,265 millióan kaptak nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást, ami januárhoz képest 7448 fővel kevesebb. A nemek közötti különbségek továbbra is markánsak: a férfiak 37,8 százalékos aránya változatlan, azonban a 400 ezer forint feletti nyugdíjaknál már jelentősen felülreprezentáltak.
A 200 ezer forint alatti nyugdíjak aránya továbbra is meghatározó, hiszen a nyugdíjasok fele kevesebb összegből él, mint ez a határ. A cikkből az is kiderül, hogy már 1900-an kapnak egymillió forintnál magasabb nyugdíjat Magyarországon.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


