16 °C Budapest
füstcsövek egy régi családi ház tetején kéményseprő

Itt a bejelentés: hozzányúl a kormány a nyugdíjmegtakarításokhoz, ez változik 2025-ben

2024. szeptember 30. 12:32

Kovács Zsolt miniszteri biztos bejelentette, hogy 2025-ben (kizárólag ebben az évben) adómentesen feltörhetők lesznek az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások, azzal a feltétellel, hogy a pénzösszeget lakáscélra kell fordítani. A kormány célkitűzése, hogy 300 milliárd forintnyi megtakarítás mozduljon el az ingatlanpiac felé - írja a Bankmonitor.  

Megtartotta éves konferenciáját az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), melyen Kovács Zsolt miniszteri biztos is felszólalt. Kovács Zsolt – a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi kommunikációjával összhangban – bejelentette, hogy átmenetileg, 1 éves időtartammal adómentesen is feltörhetők lesznek az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások, amennyiben a megtakarító lakáscélra (pl. vásárlás, felújítás vagy hiteltörlesztés) fordítja az összeget.

Fontos, hogy a bejelentés értelmében

  • az önkéntes nyugdíjpénztárból történő pénzkivonásra 2025-ben, azaz mindössze egy évig lesz lehetőség a korábbi adójóváírások büntetéssel emelt összegének visszafizetése nélkül
  • a magánnyugdíjpénztári megtakarítások, a nyugdíjbiztosítások és a nyugdíj-előtakarékossági számlák egyenlege nem lesz hozzáférhető (negatív adóvonatkozások nélkül) lakáscélú felhasználásra
  • a lakáscélú felhasználás lehet vásárlás, felújítás, vagy korábbi lakáshitel törlesztése (a felhasználás konkrét módja és a lakáscél igazolás kritériumai a mai bejelentésben nem hangzottak el).

A kormány arra számít, hogy 300 milliárd forint (azaz a 2100 forintnyi nyugdíjpénztári vagyon kb. 14%-a) mozdulhat meg az intézkedés hatására.

Kovács Zsolt elmondása szerint a magyar lakosság öngondoskodási céljai elsősorban a saját lakóingatlan megvásárlására irányulnak, míg a nyugdíjcélú pénztári és életbiztosítási megtakarítások európai viszonylatban alacsonynak tekinthetők. A miniszteri biztos elmondása szerint különösen kevésre (alig 1000 főre) tehető, ráadásul egyre csökken azoknak a száma, akik pénztári járadékszolgáltatásban részesülnek, azaz nyugdíjas korukban rendszeres pénzáramlást vesznek fel a megtakarítási számlájukról.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Bankmonitor a múlt héten 1000 fős online közvéleménykutatást végzett ebben a kérdéskörben. A kitöltők válaszaiból arra következtethetünk, hogy a nyugdíjpénztári tagok 14%-a szeretné feltörni a megtakarítását, és 12%-ra tehető azoknak az aránya, akik ebből 1 éven belül valamilyen lakáscélt szeretnének finanszírozni.

Az 1,07 millió főt számláló önkéntes nyugdíjpénztári tagságból tehát közel 130 ezer fő lehet érintett, közülük kb. 90 ezer fő lakóingatlant vásárolna vagy építene, míg a fennmaradó 40 ezer főnek lakásfelújítási célokra kell a megtakarítás. (Az főre jutó átlagos megtakarítás 2 millió forintra tehető, ami egy kisebb lakásfelújítást fedezhet, de egy önerőhöz önmagában nem elegendő.) A Bankmonitor becslése szerint az intézkedés egy év alatt akár 7-10 ezer plusz adásvételt eredményezhet az ingatlanpiacon, amely a jellemző havi 11-12 ezer tranzakcióhoz képest érzékelhető többletkeresletet eredményezne.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 30. hétfő
Jeromos
40. hét
Szeptember 30.
A népmese napja
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?