Egy 76 éves férfit húszmillió forintos ingatlanából kiforgattak, majd pincébe zárva rabszolgaként dolgoztattak.

Nyugdíjemelés 2024: sok idős kaphat plusz 13 ezer forintot januártól, másnak egy fillér se jár
Nyilvánosságra hozta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mekkora volt az öregségi nyugellátás átlagos havi összege novemberben. A friss adatok szerint 1 millió 995 ezer nyugdíjas átlagosan 217 494 forintot kapott tavaly a nyugdíjkorrekciót követően. Előtte, októberben 210 940 forint volt átlagnyugdíj, vagyis a juttatás átlagos összege 3,1 százalékkal nőtt novemberre, ahogy előzetesen ígérték. Mutatjuk, ez alapján mekkora összeg érkezhet hamarosan közel kétmillió idősnek.
2023 novemberétől 3,1 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak. Az emelt nyugdíjösszeg alapját a 2023-as évi, az év eleji emeléssel (15%-kal) megnövelt nyugdíj összege adta. A rendelet úgy szólt: "A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 62. § (3) és (4) bekezdése alapján 2023. november 1-jétől – 2023. január 1-jei visszamenőleges hatállyal – 3,1 százalékkal hivatalból kell emelni azt az öregségi nyugdíjat" és számos egyéb nyugdíjszerű ellátás, melyet a rendelet részletesen felsorol, "amely után a jogosultnak a nyugellátások és egyes más ellátások 2023. január havi emeléséről szóló 506/2022. (XII. 13.) Korm. rendelet 1. §-a alapján emelés (a továbbiakban: januári emelés) járt". A már év elején 15 százalékkal megemelt nyugdíjat újabb 3,1 százalékkal emelve 18,565 százalékkal kapunk többet. Ez pedig egybevág a kormány akkori, a 2023-as év egészére vonatkozó inflációs előrejelzésével.
A KSH legfrissebb adatai szerint 217 494 forint volt novemberben az öregségi átlagnyugdíj összege, ez pedig azt jelenti, hogy a januárban esedékes 6%-os emelést követően 230 544 forintra emelkedhet átlagosan a magyar idősek nyugdíja. Ez nem kevés emelkedés az év eleji 208 ezer forintos nyugdíjhoz viszonyítva, viszont ne feledkezzünk meg róla, hogy 2023-ra az éves inflációt 18,5 százalékra becsülték, és jövőre is 6 százalékos éves inflációval számoltak. Ezeket a becsléseket már lefelé korrigálták, azonban a nyugdíjemeléseket ez alapján hajtották és hajtják végre. 2023. januárjához képest (208 168 Ft) 2024. januárjában (becslésünk szerint: kb. 230 544 Ft) 10,7 százalékkal lesz magasabb a magyar idősek nyugdíja átlagosan.
A Magyar Közlönyben 2023. december 1-jén megjelent rendelet szerint a nyugdíjemelés mértéke 2024. januárban 6 százalékos lesz. A Pénzcentrum 2024. januári nyugdíjemelés kalkulátorával pedig egyszerűen kiszámolható, mennyi lesz jövőre emelt nyugdíj összege, illetve mekkora lesz a 13. havi nyugdíj összege:
Fontos, hogy az emelésre csak az jogosult, aki 2023. december 31-ig nyugdíjjogosultságot szerez. Akinek 2024-ben állapítják meg a nyugdíjjogosultságát, az nem várhat emelést sem januárban, sem az év további részében, ha szükség lenne olyan korrekciókra 2024-ben is, mint az elmúlt években.
A januári nyugdíjak utalása bankszámlára a hivatalos nyugdíjfolyósítási naptár szerint január 12-én esedékes. Amennyiben a nyugdíjasok postai kifizetést kértek, akkor az ellátások kézbesítésének ütemezését az adott hónapon belül a Magyar Posta Zrt. végzi el. A Posta az ellátásban részesülő személyeket a kézbesítési napokról rendszerint előző év november hónapban ún. Nyugdíjkifizetési naptár formájában tájékoztatja.
Rosszul számolta ki a nyugdíjemelést a kormány?
A kormány 18,5 százalékra becsülte erre az évre az inflációt, ezért 3,1 százalékos nyugdíjemelésről döntött novembertől, viszont megtörténhet, hogy a kabinet alulbecsülte a 2023-as áremelkedések várható mértékét. A 2023. januárjától novemberéig tartó időszakban, vagyis az első 11 hónapban az általános áremelkedés 18,7 százalékos volt. Azonban a nyugdíjemelésnél mindig figyelembe kell venni, hogy a nyugdíjas fogyasztói árindex mennyiben tér el az általános inflációtól. Ha a nyugdíjas infláció magasabb, azt kell az emelésnél figyelembe venni. 2023 első 11 hónapjában pedig 19,5 százalékos volt a nyugdíjas infláció - ez egyelőre 1 egész százalékponttal magasabb, mint az előre számított 18,5 százalék. Kérdés, hogy a december hónap tudta-e 1 százalékponttal korrigálni ezt, vagy idén megint rosszul járnak a nyugdíjasok.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Farkas András nyugdíjszakértő korábbi számításai szerint például 19,1 százalék lesz az idei nyugdíjas áremelkedések mértéke és nem a kabinet által figyelembe vett 18,5 százalék. A szakértő felhívta a figyelmet rá, hogy ugyanez történt tavaly is: 2022-ben is alulbecsülte a kormány az inflációt és az akkori tévedését sem korrigálta a kabinet. Tavaly ugyanis 14 százalékkal növelték a nyugdíjakat, míg az idén a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által februárban közölt hivatalos áremelkedés 15,2 százalék volt 2022-ben. Ez idén is megtörténhet, bár nem ilyen mértékben.
Viszont az biztos, hogy idén minden eddiginél magasabb lesz az általános és a nyugdíjas infláció, ráadásul már a 2022-es évben is kiugróan magas volt a pénzromlás. A nyugdíjasok pedig jobban ki vannak téve az inflációs hatásoknak, mivel jövedelmüket jellemzően a nyugdíjemelések befolyásolják. Aki már nem aktív a munkaerőpiacon - bár friss elemzésünkből kiderül, hogy minden tizedik 65-74 közötti lakos még aktívan dolgozik! - az nem kérhet fizetésemelést, vagy válthat munkahelyet, vállalhat másodállást, hogy meg tudjon élni a rekordinfláció mellett.
Az alábbi ábrán látható, hogy az utóbbi évtized során hogyan veszítették el a nettó átlagbérhez képest értéküket a magyar nyugdíjak. 2022-ben már a nettó átlagbér felét sem tette ki az öregségi nyugdíj átlagössze. Ezen némiképp javított a nagymértékű nyugdíjemelés 2022-ben, melyet a bérek nem tudtak lekövetni. A 2023-as évben október havi adatot tudunk csak hasonlítani a korábbi évek éves adataihoz, de a kérdés az lesz, hogy az évi átlagbér is így viszonyul majd a nyugdíjahoz, vagy sem, illetve mit tartogat 2024 a dolgozók, illetve az idősek számára.
Akárhogy is alakul, azt bizonyosan megtapasztalták a magyar nyugdíjasok, hogy válságos években, amikor az infláció kiszámíthatatlan, mennyire kiszolgáltatottak annak, hogy adott évben ad-e rendkívüli nyugdíjkorrekciót a kormány, és ha igen, akkor mennyit. Ráadásul, mivel az emelés, korrekció, mindig százalékos mértékben történik, a magas nyugdíjat kapók életszínvonala egyre növekedhet, míg a kisnyugdíjasok még inkább elszegényednek ebben a rendszerben.

Nyugdíj utalás 2025 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2025 júliusban is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.

Hatalmas hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: ha ezt bevezetik, elképesztően megnőhetne a havi juttatás
Többfajta új számítási módot is a nagypolitika figyelmébe ajánl az egyik nyugdíjas szervezet, szerintük ezzel csökkenhetnének a jogosultak anyagi nehézségei.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


