A horvát kormány csütörtöki ülésén elfogadta a kötelező sorkatonai szolgálatot bevezető védelmi törvény módosításait.

Közel az összeomlás? Megreccsenhet a költségvetés, ha túl nagy lesz a novemberi nyugdíjemelés
Hamarosan kiderülhet a novemberi nyugdíjemelés mértéke, a szerdai Kormányinfón elhangzottak alapján szeptember végén születhet erről döntés. A nyugdíjkorrekció hatalmas kiadás lesz a kormánynak még év vége előtt, az elemzők előzetes várakozásai alapján úgy tűnik, elérheti a 150 milliárd forintot. Valószínűleg nem lesz tartható további intézkedések nélkül az idei költségvetési hiány. Több tétel esetében nagyobb eltéréseket is látnak a költségvetésben, a nyugdíjkompenzáció csak tetézi ezeket - mondta a növekedés.hu-nak Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
"Minden bizonnyal lesz nyugdíjkompenzáció, ami számottevő kiadást fog jelenteni a költségvetésnek" - mondta az Equilor szakértője, akinek számításai szerint tekintettel arra, hogy a nyugdíjkiadások nagyságrendileg 5000 milliárd forintot emésztenek fel a költségvetésből, egy 3 százalékpontos nyugdíjemelés körülbelül 150 milliárd forintba kerülne az államháztartásnak.
"A korrekciót novemberben kell végrehajtani, így hamarosan kiderül ennek a végleges értéke, de az előzetes várakozásaink alapján meghaladja majd a 100 milliárd forintot. Mindemellett mi több tétel esetében ennél nagyobb eltéréseket is látunk a költségvetésben, így a nyugdíjkompenzáció csak tetézi ezeket" - mondta a szakértő, aki szerint hiába vezettek be különadókat azok előreláthatólag nem lesznek elegendőek a 3,9 százalékos hiánycél tartásához. Úgy véli, újabb intézkedésekre is lehet számítani és a hiánycélt is megemelik idén. Hozzátette: a hiánycél drasztikus emelése problémás lenne, mivel jövőre a túlzott deficit eljárás bevezetése miatt nagyon fontos lenne elérni a 3 százalékos államháztartási hiányt.
Várhatóan meghoznak majd olyan intézkedéseket, amelyek mérséklik a hiányt, konkrétumokat ezzel kapcsolatban azonban nem lehet előre megjósolni
- mondta Árokszállási Zoltán.

Kifakadt a Nyugdíjguru: groteszk és átláthatatlan, ami a nyugdíjasok 30 ezres utalványa körül folyik
A törvény szerint a papíralapú utalványt elvileg 2025 szeptemberében postázzák a nyugdíjasoknak.

Nyugdíj utalás 2025 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2025 júliusban is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.

Ennek sok idős nem fog örülni: megjelentek a hivatalos részletek a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
Az utalványokat minden élelmiszer-kereskedőnek és őstermelőnek kötelező lesz elfogadnia, a postázás szeptemberben kezdődhet.

Hatalmas hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: ha ezt bevezetik, elképesztően megnőhetne a havi juttatás
Többfajta új számítási módot is a nagypolitika figyelmébe ajánl az egyik nyugdíjas szervezet, szerintük ezzel csökkenhetnének a jogosultak anyagi nehézségei.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


