Egy átlagos nyugdíjas havi nagybevásárlása már 30 ezer forint felett jár, ami lélektani határt jelent.

Döntött a parlament, mindenkin átment: bevezetik a 14. havi nyugdíjat, ezek a nyugdíjasok örülhetnek
A lengyel elnök aláírta pénteken a 14. havi nyugdíj állandóvá tételéről szóló törvényt - közölték a varsói államfői hivatal honlapján.
A jogszabályt véglegesen július 7-én hagyta jóvá a parlamenti alsóház, a szejm, elutasítva az ellenzéki többségű szenátus módosításait. A minimálnyugdíjjal egyenlő összegű 14. havi nyugdíjat 2021 óta egyszeri járulékként minden évben kifizették Lengyelországban, a májusban előterjesztett új kormánypárti törvénnyel azonban állandóvá teszik.
A minimálnyugdíjjal szintén egyenlő 13. havi nyugdíjat 2019-ben vezették be, és azóta rendszeresen folyósítják. A 14. havi nyugdíj az új jogszabály szerint azoknak jár, akiknek a havi nyugdíja alacsonyabb bruttó 2900 zlotynál (mintegy 248 ezer forintnál). A küszöb átlépése esetén arányosan alacsonyabb összeget fizetnek ki. Az állandó 14. havi nyugdíj a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) őszi parlamenti választásokra szóló programjának része. A program keretében július elejétől díjmentessé tették az állami autópályák használatát Lengyelországban.
A PiS eddig bejelentett választási ígéretei között szerepel az is, hogy jövő év elejétől a jelenlegi 500 zlotyról (mintegy 43 ezer forint) 800-ra (mintegy 68 ezer forint) emelnék a 18 éven aluli gyermekek után fizetett havi támogatást, és ingyenes gyógyszereket biztosítanának a 65 évesnél idősebbeknek, valamint a 18 évesnél fiatalabbaknak. A szejm július elején már megszavazta a családtámogatásról és az ingyenes gyógyszerekről szóló törvényeket, a szenátus pedig jövő héten tűzi napirendre őket.

Nyugdíj utalás 2025 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2025 júliusban is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.

Ennek sok idős nem fog örülni: megjelentek a hivatalos részletek a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
Az utalványokat minden élelmiszer-kereskedőnek és őstermelőnek kötelező lesz elfogadnia, a postázás szeptemberben kezdődhet.

Hatalmas hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: ha ezt bevezetik, elképesztően megnőhetne a havi juttatás
Többfajta új számítási módot is a nagypolitika figyelmébe ajánl az egyik nyugdíjas szervezet, szerintük ezzel csökkenhetnének a jogosultak anyagi nehézségei.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


