26 °C Budapest
Old money. 50 pengo. Two sides of old Magyar banknote

Érik a nyugdíjkatasztrófa Magyarországon: ételre, fűtésre is kevés lehet az átlagos ellátás

2022. november 12. 10:59

A kevés nyugdíjból élők azzal szembesülnek, hogy az élelmiszerek és a fűtés nagyjából elviszi a nyugdíjuk nagy részét, vagy egészét - mondta Farkas András. A nyugdíjszakértő szerint januárban legalább 13 százalékos emelés jelenthet érzékelhető segítséget az időseknek. Rövid távon viszont csak úgy lehetne kivédeni a nyugdíjas inflációt, ha havonta korrigálnák az ellátásokat.

Egyszeri juttatás helyett havi nyugdíjemelésre lenne szükség Magyarországon - mondta az ATV-ben Farkas András nyugdíjszakéerő. Mint kifejtette, a mostani emelés után az átlagnyugdíj valahol 174-176 ezer forint között lehet, azaz átlagosan 7 ezer forint az emelkedés.

Ugyanakkor a szakember hangsúlyozta, hogy nagyon félrevezető, amikor az átlagokról beszélünk:

A nyugdíjasoknak nagy többsége nem kapja meg az átlagnyugdíjat, annál kisebb összeget kap. Ha a medián nyugdíjat nézzük, ami egy helyzeti középérték, az 140 ezer forint körül ingadozik, most talán 148 ezer forintra is fölment az emeléssel együtt

- magyarázta Farkas András, aki szerint nagyjából 1 millió magyar nyugdíjas lehet, aki ennél a kb. 148 ezer forintnál kisebb összeget kap havonta. Hozzátette, a legnagyobb baj, hogy mindenkinek egységes, százalékos mértékű az emelés, nincs rászorultsági korrekció, sávozás.

Így a rászoruló nyugdíjas kevesebbet kap, a magasabb ellátásban részesülő pedig többet - magyarázta. Egy nyugdíjas 50-60 százalékos áremelkedéssel számolhat, ha bemegy a boltba, így pedig hiába az emelés,

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A nyugdíjszakértő szerint úgy lehetne kivédeni a nyugdíjasinflációt, hogy havonta korrigálják az inflációval a nyugdíjakat. Ugyanis jelenleg utólagos emelést kapnak az idősek, ami nehéz helyzetbe hozza őket. Emellett a szakember azt javasolta, hogy a következő, januári emelés mértékét ne alul, hanem felültervezzék az inflációhoz képest.

Mint kifejtette, nagyjából 13 százalékos emelés kellene jövő év elején, hogy érzékelhető segítséget kapjanak a nyugdíjasok, ehhez viszont át kell írni a költségvetést.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 20. péntek
Rafael
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. június 20. 09:42