Portrait of happy senior woman in nursing home

Jó hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: még kétszer kapnak plusz pénzt 2021-ben, megvan a dátum is

2021. augusztus 19. 10:29

Összesen négy alkalommal juthatnak idén extra állami juttatáshoz a nyugdíjasok – írja a Magyar Nemzet.

Mint ismeretes, két kifizetést már kézhez is kaptak az érintettek, a másik kettő novemberben fut be a több mint 2,5 millió címzetthez – írja a lap. Az első extra kifizetés az esztendő elejére esett, akkor folyósította az állam a visszaállított 13. havi nyugdíj első összegét. A következő soron kívüli juttatást nyáron folyósították, akkor az infláció adott okot az extra kifizetésre.

A külön összegek sora ugyanakkor novemberben bizonyosan folytatódik – írják. Mindenképpen számítani lehet ugyanis újabb kiegészítő emelésre, az infláció ugyanis magasabb lehet, mint 3,6 százalék. A pénzügyminiszter 4,2 százalékkal számol az infláció terén, úgyhogy ha ez lesz alapul véve, akkor novemberben újabb 0,6 százalékos kiegészítő nyugdíjemelés jöhet.

Szintén novemberben válhat esedékessé a nyugdíjprémium. Ez a juttatás – leegyszerűsítve – akkor jár, ha a gazdasági növekedés túllépi a 3,5 százalékot, ami a lap szerint bizonyosan teljesül majd. A magyar nyugdíjasok tehát erre is számíthatnak idén.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 21. szombat
Alajos, Leila
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. június 21. 19:19