Sokan nem tudják, hogy bizonyos esetekben fogpótlás TB támogatással is igényelhető. Cikkünkben most bemutatjuk, mikor jár támogatás, milyen típusú fogpótlások érhetők el és kinek.
A Monori Járásbíróság 6 év 2 hónapos börtönbüntetésre ítélt egy férfit, aki egy gyömrői szociális otthon vezetőjeként kifosztotta a gondozottak bankszámláit - tájékoztatott Budapest Környéki Törvényszék kedden.
A vádlott, akit folytatólagosan elkövetett sikkasztás miatt talált bűnösnek a bíróság, összesen 73 millió forint kárt okozott öt sértettnek - közölték. A férfi 2003 óta dolgozott az intézményben, 2013 óta intézményvezetőként. Feladatai közé tartozott a pszichiátriai és szenvedélybetegek, illetve fogyatékos személyek ellátásának és ápolásának megszervezése.
A vádlott elhatározta, hogy a szociális otthon tehetősebb lakóinak bizalmába férkőzve, kiszolgáltatott helyzetüket kihasználva a bankszámláikról beleegyezésük és tudtuk nélkül átutalásokat intéz a saját bankszámlájára, a pénzt pedig saját magára fordítja. Az egyik sértett esetében a pénz mellett az idős nő érzelmeit is kihasználva két ingatlanjának megszerzését is eltervezte.
A bíróság mellékbüntetésként a vádlottat 7 évre eltiltotta a közügyek, illetve 8 évre a foglalkozásának gyakorlásától is. Az ítélet nem jogerős - közölte a törvényszék.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


