Élesedett a nyugdíjbomba: mutatjuk, kik lesznek az első áldozatok

Számtalan tanulmány bizonyítja: a magyarok aggódnak a jövőjükért, és foglalkoztatja őket, hogyan fognak megélni nyugdíjasként, és hogyan maradhatnak idős korukban egészségesek. Azonban az aggodalmak nem állnak arányban azzal, hogy mennyien vannak, akik már takarékoskodnak, vagy konkrét terveik is vannak arra, hogyan töltik majd az életük harmadik harmadát. A fiatalok (Y és Z generáció tagjai) sokan gondolják úgy az OTP Nyugdíjpénztár kutatása szerint, hogy nyugdíjas korukban is dolgozni kényszerülnek majd: az 1980 és 1996 között születettek 54 százaléka, a 1997 után születettek közül valamivel kevesebben, 43 százalék gondolja, hogy az időskori éveket is munkával kell töltenie. A KSH adatai alá is támasztják ezt: 2013 és 2018 között mintegy 59 ezer főre emelkedett a nyugdíjas munkavállalók száma, ez majdnem 80 százalékos növekedést jelent. Az OECD országokhoz képest Magyarországon még mindig viszonylag kicsi az aránya a nyugdíjas korú munkavállalóknak - hozzá kell tenni, hogy sok más európai országhoz hasonlóan -, itthon a 65 évnél idősebb lakosok 5,5 százaléka dolgozik.

EZ IS ÉRDEKELHET

Jöhet a sírig tartó munka: tízezrével állnak munkába a nyugdíjas magyarok

Minden jel ebbe az irányba mutat.

Az Y és Z generációs fiataloknak csak harmada szerint kell elkezdeni az öngondoskodást már 18 és 25 éves kor között a gondtalan időskor érdekében a Groupama Biztosító reprezentatív kutatása alapján. Bár a fiatalok egyre hamarabb kezdik a nyugdíj-előtakarékosságot, leginkább 36 évesen jön el a pillanat, amikor belevágnak. Akik már a harmincas éveik elején, vagy az előtt elkezdték a takarékoskodást, azoknak nagyrészt - 62 százalékban a felmérések szerint - a rendszeresebbé váló jövedelem alapozta meg a döntését. Míg azok, akik nem kezdték korán a takarékoskodást, egy bizonyos életkor betöltése volt a döntő -75 százalékban.

A CIG Pannónia felméréséből pedig az derült ki, hogy az összes megkérdezett fele, ha pedig csak a 25-29 éves korosztályt nézzük, háromnegyedük állította, hogy nincsen semmilyen nyugdíjcélú megtakarítása. 

Mindennel el vagyunk késve?

A Pénztárszövetség szeptember végén tartott konferenciáján ismertették azt a kutatást, amiből kiderült: a magyarok jelentős része szorong a jövő miatt, attól hogy időskorában anyagi nehézségekkel kell majd küzdenie, a megkérdezettek fele tart. Az öngondoskodás jelentőségével azonban sokan tisztában vannak: öt éve még csak a nyilatkozók harmada vallotta, hogy félretesz valamennyit, az idén ez az arány 56 százalékra nőtt. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének felmérése szerint viszont az emberek fele rendszeresen foglalkozik azzal, mi vár rá a nyugdíjas éveiben. A megkérdezettek 57 százalékát elsősorban az egészségmegőrzés foglalkoztatja, viszont sokkal kevesebben vannak, akiknek konkrét terve lenne az egészség megőrzése vagy az időskori anyagilag stabilitás megteremtésére. 

Azok közül, akiknek már van elképzelésük, mekkora összeget szeretnének félretenni addigra, mikor elérik a nyugdíjas kort, 36 százalék érzi úgy, hogy későn kapott észbe. Azok pedig, akik már tudják, miből állják majd a felmerülő költségeket, ugyanilyen arányban érzik azt, hogy elkéstek.

EZ IS ÉRDEKELHET

Nyakunkon a nyugdíjkrízis? Ezek a magyarok még az államtól várják a segítséget

Szegénységre, betegeskedésre készülnek az emberek.

A magyar dolgozók leginkább az államtól várják a megoldást, hogy könnyebb legyen takarékoskodni a nyugdíjas éveikre. A legtöbben azt tartanék hatékonynak az előtakarékosság elősegítésében, ha az állam közvetlenül fizetné a támogatást a nyugdíjalapokba. Azt is nagy segítségnek tekintenék, ha átjárhatók lennének a nyugdíjcélú és az egészségügyi célú megtakarítások. Így már a válaszadók fele érezne hajlandóságot a spórolásra. A megkérdezettek 55 százaléka szerint az lenne hasznos, ha a dolgozók alanyi jogon taggá válnának valamely öngondoskodást segítő pénztárban.

Bennünk van a hiba?

Limpár Imre szakpszichológus szerint a múlthoz, a jelenhez és a jövőhöz való egyéni hozzáálláson is múlik, hogy mennyire mutat hajlandóságot valaki az öngondoskodásra. Az egyik legnagyobb gátja annak, hogy az ember tenni tudjon a jövőjéért, hogy nem tudja meghaladni a saját "skriptjeit", sémáit, tehát, amit magával hozott a szakember szerint. Ezeket a sémákat, amelyeket meghatároznak a családi - elsősorban szülői - beidegződések, a társadalmi berendezkedés, de a makro- és mikrokörnyezet is, nehéz megtörni.

A pszichológus elmondása szerint a múlt-pozitív attitűddel rendelkezők nosztalgiával gondolnak a múltra, és pozitív emlékekből, illetve sikerekből építkeznek a jelenben. A múlt-negatívak nem a kellemes emlékeknél, hanem a kudarcoknál, sérelmeknél ragadnak le: képtelenek ezek elengedésére. A gyakran még rosszabbá torzított múltbéli tapasztalataik pedig meghatározzák a jövőre vonatkozó döntéseiket a jelenben: pl. a nagyszüleim is hiába spóroltak.

Azok, akiket a döntéseik meghozásában inkább az aktuális körülmények befolyásolnak, jelenorientáltak. Az emberek hozzáállása a jelenhez is elhelyezhető a fatalizmus és hedonizmus skálán: az egyik időattitűd szerint semmi sem az egyénen múlik, ez a mindennapi nehézségekre adott válaszokban is tetten érhető. 

A fentiekhez hasonló megnyilvánulások, gondolatok azt közvetítik, hogy az egyén nem alakítja a saját életét, elszenvedője a körülötte zajló eseményeknek. Hiszen ha nem vagyunk befolyással azokra az eseményekre, amelyek megtörténnek velünk, akkor minek is tegyünk bármit - nem tehetünk ugyanis semmit. Sokszor kommunikáljuk így a megbetegedéseket, vagy anyagi nehézségeket: ráment az egészsége a dohányzásra/éjszakázásra/nehéz fizikai munkára, vagy tönkrement a cége, derékba tört a karriere. A szakpszichológus az egyik páciensét hozza példának, aki úgy foglamazott: "tönkrement a házasságom". Mintha ezek azon az emberen kívülálló dolgok miatt estek volna meg, és nem ő dohányzott volna, dolgozta volna halálra magát, vagy éppen vezette volna rosszul a cégét, vagy hozott volna rossz döntést a karrierjében. Mintha nem lenne felelőssége, csak úgy megtörténtek volna vele az események. 

Ha ez az attitűd határozza meg azt, ahogy a jelen eseményeit elkönyveljük magunkban, akkor az az öngondoskodásnak is gátja: ha valaki elhiteti magának, hogy nem alakítója saját életének, akkor nem is próbálja majd az ellenkezőjét bizonyítani. A másik véglet, a jelen-hedonizmus pedig az "élj a mának" hozzáállás, amely szerint a pillanat élvezete a legfontosabb, amibe sokkal inkább belefér lefoglalni egy last minute utat Madeirára, mint megtervezni, hogyan leszünk a nyugdíjas éveinkben anyagilag biztonságban. Aki folyton azt hajszolja, hogy a jelenben hogyan lesz boldog, hogyan tud kiteljesedni, az megfeledkezik a jövőről. 

- tette fel a kérdést a szakpszichológus. Erre azt a példát hozza, hogy ha elképzeljük, hogy egy például 75 évet felölelő élet, minden évéről filmet forgatnak. Az egyénnek végig kell gondolnia, melyik évre mondaná, hogy ténylegesen ő volt a rendezője annak a filmnek. Azt a kérdést is felteszi, meddig él a szülői vétó - amely nem csak az értékrendet érinti, hanem például a pénzügyekhez való hozzáállást és az élet rengeteg más területét. 

Téglák, amelyekből nehéz építkezni

A transzgenerációs téglák - magyarázta Limpár Imre - a szülőktől kapott üzenetek rendszere, ami alapján döntést hozunk magunkra, a világra és a kapcsolatainkra vonatkozóan. Példákat is hozott tipikusan magyarnak nevezhető ilyen üzenetekre:

• járt utat járatlanért nem hagyjuk el
• az élet nehéz
• mindenért meg kell szenvedni
• nehogy a végén visszanyaljon a fagyi
• meglesz ennek a böjtje

Ilyen családi szállóigéket, üzeneteket tudat alatt, mélyen mindenki hordoz magában, kigyomlálni őket nagyon nehéz - világít rá a szakember. Viszont a mindennapokban nem is tűnik fel, hogy gondot okozhatnak: csak amikor szembesülünk egy olyan élethelyzettel, amelyben döntésre kell jutnunk, és vissza kell nyúlnunk valamilyen megoldásmódhoz, sokszor nincs mihez nyúlni.

Az öngondoskodás is azért megy nehezen, hiszen a legtöbben nem hoztak magukkal erre vonatkozó mintákat - emelte ki Limpár Imre. Sőt sokan valószínűleg éppen olyan mintákat hoztak magukkal, hogy inkább egy külső megmentőben bíznak, mint abban, hogy ők maguk oldhatják meg a problémás élethelyzeteket - hiszen a kutatások szerint a magyarok is az államtól várják a megoldást.

Ha valamit jól csinálsz, akkor valamit rosszul csinálsz

Viszont a transzgenerációs téglák nem csak így hathatnak negatívan. Például, ha gyakran halottuk a családunktól, hogy ha valaki gazdag, annak biztos vaj van a füle mögött, ha valaki megszerzett egy jó állást, akkor az biztos valakinek a valakije, hogyha valaki sikeres, az "biztos nem volt ingyen"... akkor ez meggátolhat minket abban, hogy gazdagok, sikeresek lehessünk. Hiszen az ellenkezőjét is belénk plántálhatták volna: a sikeres ember biztosan ügyes, jól bánik a pénzzel, lenne mit tanulni tőle.

De ha nem a pozitív példát kaptuk, akkor amint olyan helyzet áll elő az életben, amikor a siker kopogtat az ajtónkon, működésbe lépnek a transzgenerációs téglák. Tudat alatt az egyén el fogja kezdeni rosszul érezni, szégyellni magát, mert ha sikeres lesz vagy lett, akkor az apa, nagyapa elvei szerint ő egy rossz ember. Ez akkor is működik, ha a téglákat átadók már nem élnek. 

Ez az öngondoskodásban ugyanúgy működik: ha egy nyugdíjasnak öreg korára nem kell kuporgatnia, hanem anyagi biztonságban él, tevékenyen, aktívan tölti az idejét, és úgy általában jól érzi magát a bőrében, mit gondolunk? Vajon azt, hogy milyen szerencsés, hogy így alakult az élete? Azt, hogy biztosan valamelyik előző - bűnös - rendszerben szedte meg magát? Hogy bizonyára ő csinálta jól: gondos tervezéssel, és előrelátással? 

Amikor valaki aggódik a jövőjéért, ahogy a magyaroknak igen nagy százaléka teszi a statisztikák szerin, akkor foglalkoztatja, mi lesz majd a nyugdíjas éveiben. Viszont mégsem annyian terveznek, tesznek félre, mint amennyien foglalkoznak a kérdéssel, hanem kevesebben. Erre természetesen lehet a válasz, hogy nem tud rá félretenni - vagy hogy ahogy sokan gondolják, az államnak kellene sarkallnia, elősegítenie, hogy félre tudjanak tenni - alanyi jogon járó tagsággal, vagy közvetlen befizetésekkel. Azonban a szakember magyarázata szerint sokszor a belső gátak, hiányzó minták azok, amelyek megakadályozzák, hogy pozitívan tekintsen az ember a jövőbe, és tenni tudjon a boldog, biztonságos, egészséges öregkorért.