Aki lemarad, kimaradhat: csak egyszer viszi ki a postás a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt a MASZSZ szerint.
Szeptember 25-én ünnepelheti 111. születésnapját az ország legidősebb nyugdíjasa. Margit néni elárulta, szerinte mi a hosszú élet titka.
Korább cikkünkben utánajártunk annak, hány éves a legidősebb öregségi nyugdíjas. A nyugdíjrekordert azonban nem itt, hanem az özvegyi nyugdíjasok között kell keresnünk.
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) lapunk számára elküldött statisztikái szerint szép számmal akadnak 100 év felettiek az özvegyi nyugdíjasok között is: összesen 170-en.
Az összes ellátást együtt vizsgálva már 754 főre tehető hazánkban a száz év feletti nyugdíjasok száma.
Mindezek alapján nem titok, hogy a legidősebb magyar nyugdíjas Kovács Dezsőné Margit néni, 1956 óta Kecskeméten él, és szeptember 25-én töltheti be 111. életévét. A háború előtt Mezősasi Hangya Szövetkezetnél, majd utána a Kuti Butikban dolgozott - írja a keol.hu.
Margit néni azt tanácsolja azoknak, akik 110 évig szeretnének élni, hogy
Valóban ez a titok?
Margit néni mellett az világ más pontjáról már számos ember elmondta, hogy szerinte mi lehet a hosszú és boldog élet titka. Kutatók összegyűjtötték az eredményeket és a legtöbbet alá is támasztották. Ezekből a tippekből gyűjtöttünk most össze néhányat.
- Lazíts egy csésze teával
A tea tele van antioxidánsokkal, amelyek segítenek meggátolni a szívbetegséget, a rákot és a korai öregedést is. Egy izraeli tanulmány kimutatta, hogy akik mérsékelten, de rendszeresen isznak teát, lényegesen tovább élnek, mint azok, akik nem, vagy csak alkalomszerűen isszák.
- Kevesebb fényvédő, de ne égj le
Számos, az Egyesült Királyságban végzett kutatás bebizonyította, hogy minden második ember D-vitamin hiánnyal küzd. Ez a tápanyag a fény által, a bőrünkön keresztül jut a szervezetünkbe. Ha nem éri a bőrünket elég fény, az növeli a kockázatát a szívbetegségeknek, a csontritkulásnak és a ráknak.
Ha napi 15-20 percet eltöltünk a napon mindenféle fényvédő nélkül, az csak a D-vitamin szintet növeli, a bőrrák kialakulásának kockázatát nem.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- Hat barát, akire mindig támaszkodhatsz
Egy friss ausztrál kutatás szerint a szoros barátságok és családi kötelékek segítenek abban, hogy megélje az ember a száz éves kort. A barátok nyújtotta lelki támasz segít kezelni a stresszt, a szeretet érzése serkenti a dopamin és az oxitocin termelést, ami közérzetjavító, serkenti az agy működését, és lassítja az öregedést.
Más kutatások arra is rámutattak, hogy a hat az optimális számú barát.
- Hagyd abba az evést 80 százaléknál
Japánban az egyik legalacsonyabb az elhízás, és a legmagasabb a 100 éven felüli emberek aránya. Hogy mi a titkuk? Abba hagyják az evést, amikor úgy érzik, hogy kb. 80 százalékban jóllaktak. A felesleges ételt a tányéron hagyja.
Amerikai kutatók is megállapították, hogy az állatok is kétszer olyan hosszú ideig élhetnek, ha csökkentik a táplálékbevitelt.
- Feküdj le egy órával korábban
Az alváshiány is nagy kockázatot jelent az egészségünkre, depressziót és szívbetegséget eredményezhet.
A Harvard egyik kutatása szerint, legalább hét órát kell aludni éjszaka ahhoz, hogy jól regenerálódjanak a sejtjeink. Aki kialussza magát éjjel, annál csökken a szívroham és az agyvérzés kockázata.
További tippekért KATTINTS IDE!

Kifakadt a Nyugdíjguru: groteszk és átláthatatlan, ami a nyugdíjasok 30 ezres utalványa körül folyik
A törvény szerint a papíralapú utalványt elvileg 2025 szeptemberében postázzák a nyugdíjasoknak.

Nyugdíj utalás 2025 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2025 júliusban is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.

Ennek sok idős nem fog örülni: megjelentek a hivatalos részletek a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
Az utalványokat minden élelmiszer-kereskedőnek és őstermelőnek kötelező lesz elfogadnia, a postázás szeptemberben kezdődhet.

Hatalmas hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: ha ezt bevezetik, elképesztően megnőhetne a havi juttatás
Többfajta új számítási módot is a nagypolitika figyelmébe ajánl az egyik nyugdíjas szervezet, szerintük ezzel csökkenhetnének a jogosultak anyagi nehézségei.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


