Hét pontban tisztázza a befektetés-ellenőrzés kapcsán kialakult helyzetet az NGM.
Az idős korra való felkészülésről beszélt Hosszú Katinka, a nyugdíj első napját gyerekeivel, unokáival és olvasással töltené a háromszoros aranyérmes olimpikon. A megtakarításba 10 évvel korábban kezdenek a mai fiatalok, mint a korábbi generációk, így a nyugdíjas évekre is felkészültebbek lesznek.
- válaszolta Hosszú Katinka, háromszoros olimpiai aranyérmes arra a kérdésre, hogy mit csinálna az első nyugdíjas napján.
A nyugdíjas kor eléréséről készített felmérést a Groupama is, amelynek során hat különböző tipikus életutat vázoltak fel:
- A magyarok 28 százaláka a trandicionális életúton "halad", az átlagéletkor ebben a szegmensben 44 év. Az iskola után lakás, párkapcsolat és gyerekvállalás a jellemző.
- A második legnagyobb a vagyontalan életút, amely 21 százalék, leginkább abban különbözik, hogy később jutnak lakáshoz és nincsen megtakarításuk.
- A páros életút is jelentős, a magyarok 19 százaléka tartozik ide, az átlagéletkoruk 38 év.
- Az értelmiségi életútba 12 százalék tartozik, 35 év az átlagos életkor ebben a szegmansben.
- Szintén 12 százalékos a magyar társadalmon belül az építkező életút, amiben 37 év az átlagéletkor.
- Az eszményi életút a legkisebb, mindössze 9 százalék tartozik ide és az átlagéletkor is alacsony, mindössze 29 év. Ez áll a legközelebb a tanulmány által felvázolt egy ideális életúthoz, amiben a pénzügyi kiadások jellemzően fiatalabb korban jelentkeznek.
A sportolói életpálya egyébként jellemzően eltérő, jellemző ugyanis a korai nyugdíjazás (az átlagohoz képest) borítékolható. Emiatt nekik kiemelten kell foglalkozni az előtakarékossággal.
A különböző generációknál is eltérők az életutak, a fiatalabb korosztályokban a terveket tudják bemutatni. Ebből a legmegdöbbentőbb az, hogy még az ötvenes éveikben járók sem kezdenek nyugdíjcélú megtakarításba. A "felelőtlen fiatalok" egyébként sokkal tudatosabban készülnek a nyugdíjas évekre, mint például az ötvenes korosztály.
A magyar életutak nem rugalmasak, mint amennyire a jelenlegi változó világban szükség lenne. Ez azt jelenti, hogy célszerű lenne megtakarítani. Ugyan a döntéseink függvénye az életút, azonban sokan beleragadnak a megkezdett életútba (lásd vagyontalan).
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kik a legtudatosabbak?
- mondta Kuruc Imre, a felmérést készítő NRC kutatóintézet munkatársa. A mostani fiatalok átlagosan 10 évvel korábban kezdik a megtakarítást, mint a korábbi generációk.
A legtöbben még mindig általános célokra gyűjtenek (32 százalék), a második legnépszerűbb cél a gyerekekkel kapcsolatos kiadások (29 százalék), míg a nyugdíj a harmadik helyen áll (24 százalék). A legnépszerűbb pénzügyi termék a lakásbiztosítás, a magyarok több mint felének van ilyen, a második helyen a bankszámlán való takarékosság áll, míg harmadik az egyéb hitel (nam lakáshitel). A résztvevők kiemelték a több lábon állás fontosságát is, különböző termékekkel érdemes félretenni, így a kockázatunk minimalizálható.

Kifakadt a Nyugdíjguru: groteszk és átláthatatlan, ami a nyugdíjasok 30 ezres utalványa körül folyik
A törvény szerint a papíralapú utalványt elvileg 2025 szeptemberében postázzák a nyugdíjasoknak.

Nyugdíj utalás 2025 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2025 júliusban is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.

Ennek sok idős nem fog örülni: megjelentek a hivatalos részletek a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
Az utalványokat minden élelmiszer-kereskedőnek és őstermelőnek kötelező lesz elfogadnia, a postázás szeptemberben kezdődhet.

Hatalmas hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: ha ezt bevezetik, elképesztően megnőhetne a havi juttatás
Többfajta új számítási módot is a nagypolitika figyelmébe ajánl az egyik nyugdíjas szervezet, szerintük ezzel csökkenhetnének a jogosultak anyagi nehézségei.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


