Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok 1,5 százaléka nagyságrendileg a vagyon 1,5 százalékát igényelte eddig lakáscélra.
A rokkantsági rendszer átalakítása óta az elmúlt két évben több mint húszezer embertől vonták meg a rokkantsági nyugdíjat állapotjavulás miatt, közel tízezren pedig nem mentek el a felülvizsgálatra - írja a Magyar Nemzet.
Eddig a felülvizsgálatok eredményeként körülbelül 20 ezer embertől vonták meg a rehabilitációs ellátást azért, mert állapotuk javulása miatt már nem minősülnek megváltozott munkaképességűnek, további tízezer pedig nem ment el a felülvizsgálatra.
A rendszer átalakítása során nemcsak az ellátásban részesülők állapotát és jogosultságát vizsgálják felül, de az ellátást újonnan igénylőknek is szigorúbb feltételeknek kell megfelelniük. Az új igénylők közül 2012-től 2015 első negyedévéig összesen megközelítőleg 64 ezer ember kérelmét utasították el. Az elutasítások jellemző okai között szerepelt, hogy a kérelmező nem minősült megváltozott munkaképességűnek, vagyis nem felelt meg az egészségi állapotra vonatkozó követelményeknek, kereső tevékenységet folytatott, rendszeres pénzellátásban részesült, vagy nem rendelkezett a jogszabályban előírt biztosítási idővel.
Az ellátás átlagos összege nem nőtt az utóbbi években: az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság adatai szerint 2011 decemberében a korhatár alatti rokkantsági nyugdíjak átlagos összege teljes ellátás esetén 72 888 forint volt. A megváltozott munkaképességű személyek ellátásainak átlagos összege az idei év elején 67 759 forint volt, míg azon esetekben, amikor a felülvizsgálatot követően rehabilitációs ellátás folyósítását állapították meg, az ellátás összege átlagosan 42 168 forint volt 2014-ben.
A korábbinál többen tudtak elhelyezkedni az ellátás igénybevétele mellett, akiknek munkabérük jelentősen növeli a bevételeiket. 2015-ben a harmadik negyedéves adatok szerint 37 ezer ellátásban részesülő embernek kell kötelezően együttműködnie a rehabilitációs hatóságokkal, közülük majdnem 22 ezren már munkaviszonyban állnak.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


