Budapest vezetése egyelőre nem tudja megkezdeni a súlyosan korrodálódott Petőfi híd felújítását.
Kevesebb mint 2000 nyugdíjas van, aki az Erzsébet-programban meghirdetett pályázaton nyert, de még nem élt a szállásfoglalási lehetőséggel.
Guller Zoltán, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke a Napi Gazdaságnak elmondta: a pályázat szociális üdültetésén idén 28 ezer időskorú vehet részt, további 30 ezren pedig fürdőbelépőt kaptak, amelyet mintegy 80 fürdőhelyen használhatnak fel.
Noha a szállásfoglalások határideje elvileg már lejárt, a gyakorlatban azok a nyugdíjasok is élhetnek még ezzel a lehetőséggel, akik eddig nem tették meg - hangsúlyozta. Több száz nyugdíjas nehezményezte, hogy önerő befizetése ellenére sem tudtak nyári üdülésen részt venni. Az elnök közölte: a pályázati kiírás egyértelműen tartalmazza, hogy a nyertes jelentkezők bármikor igénybe vehetik a szociális üdülés adta lehetőséget, kivéve a nyarat (ekkor ugyanis a családosoknak vannak fenntartva a helyek).
Azok, akik valamilyen okból mégsem akarnak vagy tudnak elutazni, és ezt telefonon vagy e-mailben jelzik, visszakapják a pénzüket.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


