Többfajta új számítási módot is a nagypolitika figyelmébe ajánl az egyik nyugdíjas szervezet, szerintük ezzel csökkenhetnének a jogosultak anyagi nehézségei.
Magyarországon a nyugdíjak között nagy a szakadék. Míg a rekorder több mint egymilliót kap havonta, addig vannak olyanok is, akik a minimumot kapják, ez jelenleg kevesebb, mint havi 30 ezer forint. Vajon hányan vannak és hol élnek azok a nyugdíjasok, akiknek ez a minimális összeg jár?
Az öregségi nyugdíj legkisebb összege hazánkban jelenleg nem lehet kevesebb, mint 28.500 forint. A környező országokhoz viszonyítva ezzel jócskán a lista végére kerülünk, bár akad olyan ország is, ahol még ennél is kevesebbet adnak.
KATTINTS! Neked is lehet luxusnyugdíjad, csak jó helyre kell születni
Mindemellett hazánkban idén új rekord született: a leggazdagabb nyugdíjas havonta 1,3 millió forintot visz haza. Általában magas nyugdíjhoz azok juthatnak, akik az életpályájuk alatt rendszerint magas jövedelemmel voltak bejelentve, és a nyugdíjkorhatárhoz képest jóval később például 75-80 évesen mentek nyugdíjba.
Kinek jár a legkevesebb nyugdíj?
- válaszolta megkeresésünkre az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF).
Továbbá az is feltétel, hogy a korábbi jövedelmek alapján meghatározott átlagkereset elérje a nyugdíjminimum összegét. (Amennyiben ezt nem éri el, akkor az átlagkereset összegével megegyező nyugdíjat kapnak az érintettek.)
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A nyugdíjasoknak több mint a fele kap 100 ezer forint alatti nyugdíjat. Egészen sokan, majdnem 800 ezren kapnak 100 ezer forint felett és megközelítőleg 101 ezren vannak, akiknek a megélhetés nem igazán jelenthet gondot, hiszen ők 200 000 forint, vagy a feletti nyugdíjat kapnak. Viszonylag kevesen kapnak 50 ezer forint alatti nyugdíjat. A közel kétmillió nyugdíjasból jelenleg:
- tájékoztatta a Pénzcentrumot az ONYF.
Budapesten kimagaslóan sokan, 26-an kapnak nyugdíjminimumot. Kerületenként felosztva általában 1-2 szegény nyugdíjas él. A legtöbben a 14. kerületben vannak, összesen 3-an.
A főváros után a legszegényebb nyugdíjasok magas létszámmal 16-an élnek Fejér megyében és 11-en Pest megyében. Utánuk Csongrád megye következik 10 fővel. Találunk azonban olyan megyéket is, ahol nincsen olyan nyugdíjas, akinek a minimumból kellene megélnie. Ilyen például Heves és Tolna megye. Azonban csak 1-1 akad a legszegényebb nyugdíjasból Veszprém, Borosod-Abaúj-Zemplén, és Komárom- Esztergom megyében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


