19 °C Budapest

Ennyi hiányzik ahhoz, hogy jól élj nyugdíjasként

2014. október 17. 20:02

Aggodalomra adnak okot a demográfiai adatok. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai szerint folyamatosan növekszik az öregségi nyugdíjban részesülők száma, ráadásul a magyar termékenységi arányszám az egyik legalacsonyabb Európában. 30-40 év múlva fizetésünk már csak alig 20-30 százalékát kapjuk meg nyugdíjként - prognosztizálta Nagy Csaba, az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója az OTP mai sajtóreggelijén.

Nagy Csaba kiemelte, hogy a magyar lakosság nagy része még mindig nincs tisztában azzal, hogy a nyugdíjrendszer jelenlegi állapotában nem lesz fenntartható. Ez egyrészt ott mutatkozik meg, hogy míg ma egy nyugdíjba vonuló munkavállaló a fizetése 80 százalékát kapja meg nyugdíjként, addig ez 30-40 év múlva 20-30 százalékra csökkenhet. Másrészt pedig a fokozatosan, de annál jelentősebb ütemben öregszik a társadalom, amelynek következtében a jövőben egyre kevesebb eltartó jut majd egyre több nyugdíjasra. Ráadásul a magyar termékenységi arányszám a KSH adatai alapján Magyarországon az egyik legalacsonyabb Európában (egyedül Lettország van mögöttünk a sorban), holott ahhoz, hogy egy populáció fenntartható legyen, minimum 2,1-es arányszámnak kellene fennállnia (átlagosan minden országban). Magyarországon ez az arány jelenleg 1,25.

Az ügyvezető igazgató szerint a nyugdíjas éveire készülő lakosság egy része már kezdi felismerni a nyugdíjrendszer problémáinak relevanciáját, és egyre többen döntenek úgy, hogy a jövedelmük egy nagyobb százalékát utalják nyugdíjpénztári számlájukra. Nagy Csaba szerint abban, hogy változás álljon be a lakosság megtakarítási hajlandóságában és fejlődjön a pénzügyi kultúra Magyarországon, kiemelt szerepe van az oktatásnak. Emellett a munkáltatóknak is nagy szerepnek kellene jutnia abban, hogy ösztönözzék munkavállalóikat a nyugdíjcélú megtakarításokban (ebben kulcsfontosságú szerepe lehet a cafeteria rendszer átalakításának).

Nagy Csaba egy piramishoz hasonlította a lakossági megtakarítások fontosságát. Az ábra alapján a biztosítással bezárólag olyan elemeket találunk, amelyek a létbiztonság alapköveinek tekinthetőek, és egyúttal ezek a legolcsóbb elérhető befektetési termékek is (köztük az ÖNYP), míg a vonal feletti részben lévő megtakarítási formák az önmegvalósítást segítik, bár igaz, költségesebb megtakarítási formát is jelentenek.

 

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 10. szombat
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?