Az első továbbra is a TheVR csatorna, a második pedig változatlanul Whisper Ton. A harmadik helyen azonban már volt változás.
Varga Tibor értesítést kapott a Nyugdíjfolyósítási Igazgatóságtól arról, hogy 353 ezer forintos tartozása miatt havonta 33 275 forintot vonnak le a számlájáról.
Tibor két évig harcolt, hogy bebizonyítsa, ő nem az a mezőkovácsi Varga Tibor, akinek tartozása van, ő körülbelül 300 kilométerrel arrébb, Mogyoródon él, és semmi köze sincs az ügyhöz. A két férfinak egyébként nemcsak a saját, de édesanyjuk neve is egyezik - írja a Blikk.
Végül a Gyulai Törvényszék mondta ki, hogy megváltoztatja a Battonyai Városi Bíróság döntését, és megsemmisíti a nyugdíj letiltását. Tibortól összesen 100 ezer forintot vontak le jogtalanul, de még mindig fut pénzének egy része után.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


