Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
Állampapír a postán: megszólalt a Magyar Posta a slágerbefektetésről, ezért állnak most tömegek sorban
Az állampapírok különböző formái ma a magyarok egyik kedvenc megtakarítási, befektetési formájának nevezhetők. Azt azonban kevesen tudják, hiába megy már csaknem három évtizede, hogy az állampapírt régi, igazi "papír" formájában kizárólag a Magyar Postán szerezhetjük be. Amikor megkérdeztük erről a postaszolgáltatót, minket is meglepett, hogy még mindig mennyire népszerű a postai állampapír. Lássuk, mekkora mértékben vásárolható állampapír a Postán, és mit vigyünk magunkkal, ha a csekkbefizetés mellett ezt is szeretnénk elintézni.
Az állampapírok napjaink Mgayarországán a legnépszerűbb befektetési, megtakarítási formának számítanak. Nem is csoda mindez, ha arra gondolunk, hogy erre a megtakarítási formára nem kell semmilyen plusz terhet fizetnünk a nyereségeink után, ellentétben egy sor mások lehetőséggel, ameleket bizony mindezek egyre jobban érintenek. Az állampapírok beszerzése emellett könnyű és a hozam is kimondottan jónak mondható - no persze, a gazdasági heyzet fuvallataival azért ez is változni szokott, de az biztos, hogy a magyarok a legjobbak között emlegetik, amiről arról döntenek, hogy a megtakarított pénzük álljon valamiben - s ez ne a párnaciha legyen otthon.
Azt azonban kevesen tudják, hogy nem csak a Kincstárnál vagy online, hanem ha úgy tartja kedvünk, esetleg nem annyira hiszünk a modern technológiában, akkor akár egy egyszerű csekkbefizetéssel is összeköthetjük az állampapírok megvásárlását. A Magyar Postán is lehet állampapírt venni, a postai állampapír pedig - szintén kissé meglepő módon - igen népszerű a magyarok körében. Megkérdeztük az állami postaszolgáltatót, mennyire megy az állampapír a postán, miből mennyit vesznek, illetve az ország mely postahivatalaiban népszerűbb ez a befektetési, megtakarítási forma 2024-ben. Lássuk, mit tud a postai állampapír!
Állampapír a postán: mit, mennyit vehetünk?
A Magyar Posta a Pénzcentrumnak küldött válaszában leszögezte: ügyfeleik "igénylik, hogy a hagyományos postai szolgáltatás mellé a pénzügyi szolgáltatásokat is elintézhessék, amint azt is, hogy ebben tapasztalt ügyintézők álljanak rendelkezésükre".
A nyomdai, vagyis klasszikusnak mondható "papír alapú" állampapírokat kizárólag a postahivatalokban lehet már beszerezni - országszerte 1 800 helyen:
- Kincstári Takarékjegy, 1 és 2 éves (10, 50, 100, 500 ezer és 1 M Ft címletekben)
- Magyar Állampapír Plusz (10, 50, 100, 500 ezer, ill. 1 és 2 millió Ft címletekben)
Emellett természetesen lehetőség van az úgynevezett "demateralizált" állampapírok vételére is - itt a névérték mindig egy forint, aztán annyit veszünk, amennyit éppen szeretnénk, illetve a törvényes minimumban vagy maximumban meg van szabva:
- Magyar Állampapír Plusz
- Prémium Magyar Állampapír
- Bónusz Magyar Állampapír
- Fix Magyar Állampapír
A nyomdai állampapírt kizárólag természetes személy vásárolhat, aki "devizabelföldi" is. A dematerializált állampapírokat pedig kizárólag magyar állampolgárságú, devizabelföldi, cselekvőképességükben nem korlátozott, nagykorú természetes személyek vásárolhatnak.
A vásárláshoz az ügyfélnek rendelkeznie kell értékpapírszámlával. Számlanyitást az ügyfél csak személyesen kezdeményezhet, ehhez a vásárláskor tehát szükség lesz az adókártyára is.
És még mit vigyünk magunkkal a postai állampapírhoz?
Ha a Postán szeretnénk állampapírt vásárolni, az bizony egy klasszikus ügyintézésnek számít, így érdemes felkészülni a megszokottnak mondható iratokkal. Mindenképpen legyenek nálunk a következő iratok:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- Régi típusú, könyv formátumú személyi igazolvány, vagy
- Kártya formátumú személyazonosító igazolvány, vagy
- Kártya formátumú gépjármű vezetői engedély (jogosítvány), vagy
- útlevél
- Személyigazolvány csere/pótlás esetén az okmányiroda által kiállított fényképes ideiglenes személyazonosító igazolvány
- válaszolta erre vonatkozó kérdésünkre a Magyar Posta.
Kik és mennyit vesznek?
Ez is meglepő lehet: a Postán csaknem három évtizede vesz már részt a nyomdai állampapírok árusításában, és már a fent említett demateralizált, 1 Ft-os névértékű állampapírok is régen kaphatók náluk.
A Magyar Posta 1995-től vesz részt a nyomdai állapmapírok, míg 2013-tól a dematerializált állampapírok forgalmazásában. 2024 augusztus végi adatok alapján a Magyar Posta nyomdai állampapír állománya 616 milliárd, míg a dematerializált állomány 694 és fél milliárd forint Ft
- válaszolt a Posta, mikor erről kérdeztük őket. De természetesen arra is kíváncsiak voltunk: hol és mennyi fogy belőle országosan, kik veszik szívesen a Postától az értékpapírokat?
A Magyar Postán az idei év január és augusztus közé eső időszakra vonatkozó adatai alapján a legmagasabb értékben Budapesten értékesítettek a munkatársak állampapírt. Pest megye közel azonos szinten teljesít, míg a legkisebb értékben Somogy, Komárom-Esztergom és Tolna megyében adott el a Posta állampapírt
- tudtuk meg ezt is a Magyar Posta dolgozóitól.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.