Dr. Tuzson Bence igazságügyi miniszter elrendelte, hogy a Deák Ferenc-díj ezentúl 1 millió forint helyett 3 milliós pénzösszeggel járjon. Más díjakról is rendelkezett.
Nyáron fejeződhet be az egykori kommunista kitüntetések után járó nyugdíj-kiegészítések felülvizsgálata - tudta meg a Magyar Nemzet Rétvári Bencétől, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkárától.
Jelenleg saját vagy hozzátartozói jogon havonta 11,5 millió forintot fizet ki a nyugdíjbiztosító több mint 1100 embernek. Az Országgyűlés tavaly nyáron döntött a felülvizsgálatról, a határidő közben lejárt, ám a tárca szerint az átvizsgálandó akták mennyisége, a bizottság körültekintő munkája miatt szükség van a határidő-hosszabbításra, amit majd kezdeményeznek.
A felülvizsgálatokat egy ötfős, történészi és nyugdíj-biztosítási szakismerettel bíró testület végzi. Jelenleg a levéltárakkal egyeztetnek, hogy alapos ismereteik legyenek az érintettekről. A nyugdíjiratokat tanulmányozzák, de levéltári vagy más történeti dokumentumot is bekérnek, ha a helyzet ezt indokolja. A bizottság a pótlék megvonását javasolja azoktól, akik arra méltatlanná váltak.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


