Magukat rendőrnek kiadó, a sértetteknek több millió forint kárt okozó férfiakat fogott el a rendőrség a fővárosban. Az egyik álrendőr tizennégyrendbeli bűncselekmény elkövetését ismerte el. Kovács Viktória, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője keddi sajtótájékoztatóján a bűncselekmény-sorozat felderítéséről számolt be.
Tájékoztatása szerint a XI. kerületi rendőrkapitányság nyomozói elfogtak két férfit, akik 2011 áprilisa óta régi rendőregyenruhát vagy hamis rendőrigazolványt használva loptak meg időseket a városrészben. Otthonukban keresték fel a sértetteket, és azt mondták nekik, egy bűnbanda garázdálkodik a környéken, és tudomásuk szerint őket szemelték ki áldozatul. Arra kérték a lakókat, mutassák be értékeiket, hogy azokat lefényképezhessék, és így az esetleges rablás után könnyen azonosíthassák.A szóvivő kiemelte: január végén sikerült elfogni a gyanúsítottakat, akik azóta előzetes letartóztatásban vannak. Az eljárás során megállapították, hogy a bűncselekmények elkövetésében egy fiatalkorú is részt vett, ő jelenleg házi őrizetben van. A XI. kerületi rendőrkapitányság a 42, illetve 43 éves férfi ellen jelentős értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. A rendőrség által ismert öt esetben összesen több mint ötmillió forinttal károsították meg a sértetteket.

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


