Indul a kártalanítás Soltvadkerten. Az ezt lehetővé tevő törvénymódosítás megjelenését követően megkezdi az OBA a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítását.
Miután tetgnap a Magyar Közlönyben megjelent a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. tv. (Hpt.) törvény módosítása, a mai naptól megkezdi és 20 munkanapon belül befejezi az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítását, miután a módosítással felhatalmazást kapott arra, hogy nemcsak felszámolás, hanem a végelszámolás elrendelése esetén is megkezdje a betétesek kártalanítását. A kártalanítás során a betétesek (mind a magánszemélyek, mind a vállalkozások) személyenként maximálisan 100 ezer eurónak megfelelő, 28 962 000 forint kártalanítást kaphatnak.
"Az OBA kártalanítás automatikus. Magánszemélyeknek egymillió forintig - a Magyar Posta kézbesítési szabályai szerint - házhoz visszük a kártalanítást, csak az afölötti összeggel rendelkezőknek kell valamelyik közreműködő partnerünk, Posta vagy OTP Bank fiókját felkeresniük." - mondta Fekete-Győr András, az OBA ügyvezető igazgatója.
Összeghatártól függetlenül a jogi személyek - a céges számlanyitás szabályai szerint - férhetnek hozzá a kártalanításhoz, az OTP Bank mint kifizető ügynök bank felkeresése után.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


