Kétszeres különbségek a fiatal nyugdíjasok ellátásában A Pénzcentrum ezúttal azt vizsgálta, hogy miként alakul a különböző korcsoportokba tartozó magyar nyugdíjasok ellátása. A számítások során külön vizsgáltuk a férfiakat és a nőket, akiket születési idő szerint 5 éves sávokba soroltunk. Korábbi nyugdíjas elemzéseink nem egy esetben megosztották a fórumozókat, ezúttal is tartsanak velünk, érdekes végeredmény született.
Elemzéseink során többek között megvizsgáltuk már, hogy hányan részesülnek a különböző ellátásfajtákban, górcső alá vettük a legalacsonyabb és a legmagasabb ellátásban részesülő nyugdíjasokat, elemeztük a nyugdíjasok kor szerinti megoszlását, ezúttal pedig azt nézzük meg, hogy miként alakul az egyes korcsoportokba tartozó nyugdíjasok ellátása.
Az 1974 után született nyugdíjellátásra jogosultak jórészt árvaellátásban részesülnek, a férfiak átlagos ellátása mindössze 370 Ft-tal magasabb, mint a hölgyeké. Az ebbe a sávba tartozó ellátottak 49,65 %-a férfi, míg 50,35 %-a nő. Az 1970-74 között születettek között hasonló megoszlás mellett már kezd tágulni a nyugdíjolló, a férfiak átlagos ellátása 32,1 %-kal magasabb, mint a nőké.
Korábban: Nyugdíjküszöbön a kritikus korosztály: meddig bírja a rendszer a terhelést?
A hatvanas évek második felében született nyugdíjasok (40-44 évesek) tekintetében a legmagasabb az eltérés a két nem képviselőinek ellátása között. Míg a férfiak átlagosan 85 683 forintban, addig a nők mindössze 44 638 forint ellátásban részesülnek.
A hatvanas években született férfi nyugdíjasok átlagát jelentősen felhúzza a megfelelő szolgálati jogviszonnyal a fegyveres erőktől nyugdíjba vonultak átlaga. Az 1960-64 között született férfi nyugdíjasok ellátásának átlaga eléri a 88 717 forintot, a nők nyugdíja pedig ennél a korosztálynál lépi át az ötvenezer forintot.
Az ötvenes években világra jött nyugdíjasok ellátásának vizsgálata során megállapítható, hogy az évtized második felében születettek körében még jelentős - 20 ezer forint feletti - eltérés figyelhető meg, ugyanakkor az évtized első felében születetteknél már tízezer forint alá szűkül a különbség.
Korábban: Elképesztő magyar csúcsnyugdíjak: akik nem imádkozva várják a postást!
A világháború után, de még a negyvenes években született férfi nyugdíjasok átlagos ellátása mutatja a második legmagasabb értéket 100 878 forinttal, az 1945-49 között született nők ellátása pedig a legmagasabb 83 936 forinttal.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az ezt megelőzően született nyugdíjasok ellátását tekintve a grafikonon némi megtorpanás figyelhető meg, majd lassan emelkedni kezd az átlagos ellátások összege. A férfiaknál az 1935-39 között születettek átlagos ellátása 92 312 forintra csökken, de az ettől idősebbek átlagosan újra 100 ezer forint körüli nyugdíjat kapnak. A legmagasabb összeget, 102 740 forintot némileg meglepő módon az 1915-19 között a világra jöttek még 8 441 élő képviselője kapja.
Korábban: Évekkel elszámolták a nyugdíjat! Csak 2022-re valósul meg a korhatáremelés
Az 1915-1939 között született nők átlagos ellátása folyamatosan meghaladja a 80 ezer forintot, a húszas évek második és a harmincas évek első felében születettek (75-84 évesek) átlagos ellátása néhány száz forintra megközelíti korábban említett csúcsot.
Mindent egybevetve a férfiak átlagos ellátása 91 793 forint, a nőké pedig 78 341 forint az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság legfrissebb folyósítási statisztikái alapján.
Jubileumi nyugdíj: kinek jár a 100 ezer forint?
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Emlékszel rá, hogy mikor frissítetted utoljára az ingatlanod értékét?
Arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább és hogyan kezeik a lakásbiztosításukat.
-
Kiderült, mekkora kamatot fizet a Gránit Bank új, kombinált betéti terméke
Az betéti konstrukció január 20-tól érhető el.