13 °C Budapest

Nyugdíjküszöbön a kritikus korosztály: meddig bírja a rendszer a terhelést?

Pénzcentrum
2009. június 16. 06:20

A magyar nyugdíjrendszer folyamatos és fokozatos változtatásokon megy keresztül, a Pénzcentrum.hu ennek kapcsán azt vizsgálta meg, hogy miként alakul a nyugdíjasok kor szerinti megoszlása. A jelenlegi nyugdíjasok közül minden harmadik az 1940-es években született, ugyanakkor az előttünk álló időszakban a korhatáremelés ellenére is ugrásszerűen emelkedhet a Ratkó-korszakban világra jött nyugdíjba vonulók száma.

A cikkben szereplő táblázat tartalmazza a törvény szerint nyugellátásnak minősülő árvaellátást, de nem szerepelnek a listában a nyugdíjszerű ellátásokban (járadékokban, pótlékokban, stb.) részesülő személyek.

Melyik korosztály adja a legtöbb nyugdíjast?

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai szerint hazánkban ma összesen 2 766 214 fő részesül nyugellátásban. Az alábbi táblázatban egy sorban szerepelnek az 1974 után születettek, akik néhány kivételtől eltekintve jellemzően árvaellátásban részesülnek. A hatvanas évek második és a hetvenes évek első felében születettek (35-44 évesek) közül megközelítőleg 50 ezren részesülnek nyugellátásban.

Forrás: ONYF

A férfiak és a nők átlagos ellátásának tekintetében az 1965-1969 közötti korosztály esetében a legnagyobb az eltérés. A 40-44 éves férfiak átlagosan majdnem kétszer annyi nyugdíjat kapnak, mint a nők, ezzel részletesen is foglalkozni fogunk a hamarosan megjelenő összeállításunkban.

Korábban: Reformok nélkül összeomolhat a nyugdíjrendszer

Az 1960-1964 között születettek 52 608-an, az 1955-1960 közötti korosztályból 106 667-en szerepelnek a listán. Utóbbiak számának dinamikus növekedése a korhatáremelés következtében némileg kitolódik, mivel a 65 éves nyugdíjkorhatár elsőként az 1957-ben születetteket érinti majd.

Az 1950-1954 között született - jelenleg 55-59 éves - Ratkó-gyerekek is nevezett korosztály tagjai közül eddig már több mint 262 ezren vonultak nyugdíjba, de az előttünk álló években történő folyamatos nyugdíjazásokkal ez a szám még a korhatáremelés ellenére is megduplázódhat.

A nyugdíjasok kor szerinti megoszlása - grafikon (Forrás: ONYF)

Jelenleg a negyvenes években világra jöttek teszik ki az összes nyugdíjas 37,36 %-át, az 1945-1949 közötti sorban találni a legtöbb nőt (297 614 fő), míg az 1940-1944 közötti sorban a legtöbb férfit (223 865 fő).

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Korábban: 30 milliárdos lyuk tátong a magyar nyugdíjrendszeren: mi lesz itt?

Az 1930-as években születettek közül 282 469 férfi és 462 383 női nyugdíjast tart nyilván a nyugdíjbiztosító, ami már kezdi tükrözni a születéskor várható élettartam és a nyugdíjba vonuláskor várható élettartam összefüggéseit. A statisztikák szerint a magyar férfiak 36 %-a nem éli meg a 65. életévét, ugyanakkor aki már megélte, az a nyugat-európai szinttel megegyező várható élettartamra számíthat.

Az 1920-as évek második felében született 240 653 nyugdíjas kétharmada nő, csupán egyharmada férfi. A világháború által is megtizedelt 1915-1924 közötti korosztályból kevesebb, mint ötvenezer férfi maradt, míg a nők száma meghaladja a 116 ezret. Az összes magyarországi nyugdíjasnak mindössze a 0,39 %-a született az első világháború kitörése előtt, az 1910 előtt született férfiakból pedig már csak 171-en élnek.

A népesség kor szerinti összetételének várható alakulása 2050-ben, balra a férfiak, jobbra a nők (Forrás: nationmaster.com)

A nyugdíjrendszer fenntartása, a nyugdíjkorhatár és az ellátások kiszámításának módszerei folyamatos változtatásokra szorulnak. A magyar népesség elöregedése és a rendkívül alacsony 1,34-es mutatóval bíró gyermekvállalási hajlandóság (száz éve ez még közel 5 volt) következtében már a 2040-es években több nyugdíjas lehet, mint járulékfizető.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 26. 01:05
A Media1 megtudta, hogy Kéry Ferenc, a Magyar Kommunikációs Szövetség (MKSZ) elnöke úgy döntött, töb...
Holdblog  |  2025. május 25. 09:00
A legtöbben azt hitték - jogosan -, hogy Trump visszatérése új aranykort jelent majd az amúgy is fel...
Kiszámoló  |  2025. május 24. 18:50
Folytatva a szombati sorozatot, most egy tízéves cikket teszek ki. Mostanra már minden végzős diák t...
ChikansPlanet  |  2025. május 23. 16:59
Afrika szívében, Kenya, Uganda és Tanzánia határain húzódik meg a kontinens legnagyobb édesvízi tava...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 26. hétfő
Fülöp, Evelin
22. hét
EZT OLVASTAD MÁR?