18 °C Budapest

Besült az augusztusi tüzijáték, elmaradt az újabb roham

Pénzcentrum
2007. szeptember 7. 12:55

Egy év telt el a piacot felbolydító kamatadó-bevezetés óta, és az évfordulónak aktualitása van: a tavaly egyéves bankbetétekbe elhelyezett megtakarítások mostanában kereshetnek újabb célpontot. A felszabaduló tőkéért a bankok és alapkezelők kiélezett marketingversenybe fogtak, aminek hatása ugyanakkor a befektetési alapok terén eddig mintha elmaradt volna. Nem a betétekből származó vagyon ugyanakkor az egyedüli forrása az alappiac növekedésének, így habár nem következett be a "befektetői roham 2.0", az alapok vagyona továbbra is bővül. Immár több mint egy éve kell a hazai befektetőknek együtt élnie a kamat és árfolyamnyereségadóval. A befektetéseken szerzett jövedelmeket terhelő adók bevezetése tavaly augusztusban emlékezetes felfordulást okozott a megtakarítási piacokon, ami alól a befektetési alapok sem jelentettek kivételt. Sőt, az alapok vagyona a kamatadó bevezetése miatt a "normális" tőkebeáramlás felett mintegy 400 milliárd forinttal bővült, így az intézkedés erőteljes lökést adott az ágazatnak, még úgy is, hogy a rohamot követően hónapokig tartó delírium bénította meg az alapok piacát. A szakma ráadásul idén augusztusban is nagy durranásra készült - egyelőre úgy tűnik, hiába. Nemcsak az alapokba helyeztek el ugyanis a befektetők nagy mennyiségű tőkét a kamatadó elkerülésének szándékával, az adóbevezetés indukálta teljes friss megtakarítás volumene a becslések szerint 6-700 milliárd forint lehetett. Ebből a bankbetétek nagyjából 280 milliárdos szeletet hasítottak ki, amelynek túlnyomó része, mintegy 200 milliárd forint egyéves betétekben landolt. A legtöbb szereplő erre alapozta az elmúlt hetek, hónapok termékfejlesztéseit, és harcba szállt a kamatadó miatt tavaly sebtében lekötött éves betétekből felszabaduló tőkéért. Mit korábban a Portfolio.hu virtuális hasábjain is beszámoltunk róla, az alapkezelők a szokásosnál kicsit koncentráltabb termékbevezetésekkel készültek az újabb lehetséges befektetési hullámra. Különösen szembetűnő volt ez a zártvégű, garantált konstrukciók esetében, hiszen nyár elején kifejezetten visszaesett az új kibocsátások száma, eközben az augusztus-szeptemberi időszakra a szokásosnál jóval több jegyzés jutott. Ennek ellenére júliusban rég nem látott friss befektetést regisztrálhattak az ágazatban, így látszólag minden adott volt egy újabb kiemelkedő forgalmú hónaphoz. Az augusztusi értékesítések ugyanakkor kicsit kiábrándítónak tűnnek a várakozásokhoz képest. 2007.08.08 09:45 Egyéves a kamatadó - készül az újabb roham? A napi forgalmi adatokból viszont úgy tűnik, a júliusi aktivitás után augusztus első napjaiban megfordult a trend, miután a befektetők - feltehetően a globális tőkepiaci bizonytalanságok miatt- kivonták tőkéjüket az alapokból. Összehasonlítva az elmúlt egy-két hét értékesítéseit a tavaly augusztusi adatokkal úgy tűnik, egyelőre nyoma sincs a lejárt betétek miatti friss befektetéseknek. Történt mindez annak ellenére, hogy a bankok korábban nem látott marketing offenzívát indítottak a betétekből kiszabaduló megtakarítások megtartásáért, illetve megszerzéséért. Az akciók középpontjában a szemkápráztató kamatot fizető, rövidlejáratú betétek és hosszabb távra ajánlott befektetési alapok kombinációját kínáló termékek állnak. Szemben a tavalyi helyzettel, amikor egy-két szereplő többé-kevésbé lecsúszott a kamatadó miatti tőkebeáramlásról, a bankok és alapkezelőik most alaposan felkészültek. Azt is érdemes kiemelni, hogy tavaly augusztusban a jogszabályba foglalt kemény határidő miatt koncentrálódott igen rövid időszakra a hatalmas tőkebeáramlás, míg ilyenről idén nem beszélhetünk. Ha tehát a befektetési alapok piacára számottevő tőke érkezhet az említett forrásokból, az könnyen előfordulhat, hogy az elkövetkező hetekben egyszerűen eloszlik, így nem okoz olyan nagy feltűnést az alapok piacán, mint sokan számították. Az említett banki akciók révén ráadásul a betétekből kiáramló tőke jelentős része továbbra is a betétek állományát fogja hizlalni, illetve nyertesként jöhetnek ki a helyzetből az egyre komolyabb részesedést szerző biztosítói unit-linked termékek is. Állandó a változás a piacon A befektetési alapok piacán a súlypontok eltolódása nem állt meg tavaly augusztusban, az azóta eltelt évben komoly változások mentek végbe az egyes kategóriák piaci részesedésében. Abszolút értelemben a pénzpiaci alapok vonzották a legtöbb tőkét a befektetői roham óta eltelt hónapok során, míg az ingatlanalapok - sokat tárgyalt problémáikból kifolyólag - az egyetlen negatív értékesítésű kategória volt az elmúlt szűk esztendőben. Az tőkebeáramlás tekintetében az élbolyban található garantált alapok növekedési üteme akkor mutatkozik meg igazán, ha az elmúlt időszak tőkebeáramlását a nettó eszközértékhez viszonyítjuk. A tőkevédett konstrukciók vagyona ugyanis több mint egyharmadával bővült (a 2006 szeptember végi összesített nettó eszközértékhez képest) a kamatadó bevezetése és a felfokozott hangulat elültével is. Óvatos tapogatózás a kockázatosabb termékek felé

Egy év telt el a piacot felbolydító kamatadó-bevezetés óta, és az évfordulónak aktualitása van: a tavaly egyéves bankbetétekbe elhelyezett megtakarítások mostanában kereshetnek újabb célpontot. A felszabaduló tőkéért a bankok és alapkezelők kiélezett marketingversenybe fogtak, aminek hatása ugyanakkor a befektetési alapok terén eddig mintha elmaradt volna. Nem a betétekből származó vagyon ugyanakkor az egyedüli forrása az alappiac növekedésének, így habár nem következett be a "befektetői roham 2.0", az alapok vagyona továbbra is bővül.

Immár több mint egy éve kell a hazai befektetőknek együtt élnie a kamat és árfolyamnyereségadóval. A befektetéseken szerzett jövedelmeket terhelő adók bevezetése tavaly augusztusban emlékezetes felfordulást okozott a megtakarítási piacokon, ami alól a befektetési alapok sem jelentettek kivételt. Sőt, az alapok vagyona a kamatadó bevezetése miatt a "normális" tőkebeáramlás felett mintegy 400 milliárd forinttal bővült, így az intézkedés erőteljes lökést adott az ágazatnak, még úgy is, hogy a rohamot követően hónapokig tartó delírium bénította meg az alapok piacát. A szakma ráadásul idén augusztusban is nagy durranásra készült - egyelőre úgy tűnik, hiába.

Nemcsak az alapokba helyeztek el ugyanis a befektetők nagy mennyiségű tőkét a kamatadó elkerülésének szándékával, az adóbevezetés indukálta teljes friss megtakarítás volumene a becslések szerint 6-700 milliárd forint lehetett. Ebből a bankbetétek nagyjából 280 milliárdos szeletet hasítottak ki, amelynek túlnyomó része, mintegy 200 milliárd forint egyéves betétekben landolt. A legtöbb szereplő erre alapozta az elmúlt hetek, hónapok termékfejlesztéseit, és harcba szállt a kamatadó miatt tavaly sebtében lekötött éves betétekből felszabaduló tőkéért.

Mit korábban a Portfolio.hu virtuális hasábjain is beszámoltunk róla, az alapkezelők a szokásosnál kicsit koncentráltabb termékbevezetésekkel készültek az újabb lehetséges befektetési hullámra. Különösen szembetűnő volt ez a zártvégű, garantált konstrukciók esetében, hiszen nyár elején kifejezetten visszaesett az új kibocsátások száma, eközben az augusztus-szeptemberi időszakra a szokásosnál jóval több jegyzés jutott. Ennek ellenére júliusban rég nem látott friss befektetést regisztrálhattak az ágazatban, így látszólag minden adott volt egy újabb kiemelkedő forgalmú hónaphoz. Az augusztusi értékesítések ugyanakkor kicsit kiábrándítónak tűnnek a várakozásokhoz képest.

2007.08.08 09:45
Egyéves a kamatadó - készül az újabb roham?


A napi forgalmi adatokból viszont úgy tűnik, a júliusi aktivitás után augusztus első napjaiban megfordult a trend, miután a befektetők - feltehetően a globális tőkepiaci bizonytalanságok miatt- kivonták tőkéjüket az alapokból. Összehasonlítva az elmúlt egy-két hét értékesítéseit a tavaly augusztusi adatokkal úgy tűnik, egyelőre nyoma sincs a lejárt betétek miatti friss befektetéseknek.

Történt mindez annak ellenére, hogy a bankok korábban nem látott marketing offenzívát indítottak a betétekből kiszabaduló megtakarítások megtartásáért, illetve megszerzéséért. Az akciók középpontjában a szemkápráztató kamatot fizető, rövidlejáratú betétek és hosszabb távra ajánlott befektetési alapok kombinációját kínáló termékek állnak. Szemben a tavalyi helyzettel, amikor egy-két szereplő többé-kevésbé lecsúszott a kamatadó miatti tőkebeáramlásról, a bankok és alapkezelőik most alaposan felkészültek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Azt is érdemes kiemelni, hogy tavaly augusztusban a jogszabályba foglalt kemény határidő miatt koncentrálódott igen rövid időszakra a hatalmas tőkebeáramlás, míg ilyenről idén nem beszélhetünk. Ha tehát a befektetési alapok piacára számottevő tőke érkezhet az említett forrásokból, az könnyen előfordulhat, hogy az elkövetkező hetekben egyszerűen eloszlik, így nem okoz olyan nagy feltűnést az alapok piacán, mint sokan számították. Az említett banki akciók révén ráadásul a betétekből kiáramló tőke jelentős része továbbra is a betétek állományát fogja hizlalni, illetve nyertesként jöhetnek ki a helyzetből az egyre komolyabb részesedést szerző biztosítói unit-linked termékek is.

Állandó a változás a piacon

A befektetési alapok piacán a súlypontok eltolódása nem állt meg tavaly augusztusban, az azóta eltelt évben komoly változások mentek végbe az egyes kategóriák piaci részesedésében. Abszolút értelemben a pénzpiaci alapok vonzották a legtöbb tőkét a befektetői roham óta eltelt hónapok során, míg az ingatlanalapok - sokat tárgyalt problémáikból kifolyólag - az egyetlen negatív értékesítésű kategória volt az elmúlt szűk esztendőben.


Az tőkebeáramlás tekintetében az élbolyban található garantált alapok növekedési üteme akkor mutatkozik meg igazán, ha az elmúlt időszak tőkebeáramlását a nettó eszközértékhez viszonyítjuk. A tőkevédett konstrukciók vagyona ugyanis több mint egyharmadával bővült (a 2006 szeptember végi összesített nettó eszközértékhez képest) a kamatadó bevezetése és a felfokozott hangulat elültével is.


Óvatos tapogatózás a kockázatosabb termékek felé

Kicsit hosszabb távra visszatekintve látható, hogy főként a kockázati skála középső részét elfoglaló alapkategóriák esetében történt meghatározó változás, az egy-két évvel ezelőtt igen hangsúlyos kötvényalapokat visszaszorították a vegyes, illetve a már említett garantált termékek, miközben a részvényalapok részesedése is enyhe mértékben növekedett az elmúlt néhány hónapban.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. április 14. 11:24
A TV2 megerősítette, hogy feltámasztja a több éve szünetelő Napló című műsorát. A műsorvezető Pachma...
Holdblog  |  2025. április 14. 09:15
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek...
Kasza Elliott-tal  |  2025. április 12. 07:00
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált...
ChikansPlanet  |  2025. április 11. 12:31
A modern építészetről a legtöbbeknek a beton, az acél vagy a tégla juthat eszébe alapanyagként, való...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. április 14. hétfő
Tibor
16. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33