29 °C Budapest

Óriási ütemben gazdagodunk

Pénzcentrum
2007. június 28. 15:00

A világ milliomosainak száma egy friss elemzés adatai szerint 8,3 százalékkal emelkedett az elmúlt év során, vagyis mintegy 9,5 millióan rendelkeznek több mint 1 millió dollár értékű pénzügyi eszközökkel.

A pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó Capgemini csoport, valamint az amerikai Merill Lynch befektetési bank szerint az erős világgazdasági növekedés és a magas részvénypiaci nyereség indokolta a "magas egyéni nettó vagyonnal" (MENV) rendelkezők klubjának kiszélesítését.

A klub tagjainak kezében lévő pénzügyi eszközök összértéke elérte a 37,2 ezer milliárd dollárt, amely 2005-höz képest 11,4 százalékos emelkedést jelent. A legnagyobb számban Szingapúr, India, Indonézia, valamint Oroszország adta az új milliomosokat.

Az extra-MENV tagok (akiknek pénzügyi eszközei több mint 30 millió dollárt érnek) száma 11,3 százalékkal emelkedett 2006 során, ők mintegy 95 ezren lehetnek.

A Capgemini és a Merril Lynch gazdagság kritériuma szerint csak olyanok kerülhettek be a körbe, akiknek legalább 1 millió dollárjuk fekszik valamilyen pénzügyi eszközben, például készpénzben, részvényben, kötvényben, vagy befektetési alapban.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ez azt jelenti, hogy nem vették figyelembe az ingatlanvagyont, a privát gyűjteményeket (antik műtárgyak, festmények vagy érmék).

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. augusztus 12. 11:07
A 3%-os kamatozású Otthon Start Program ismét teret enged a kreatív pénzügyi tervezésnek.  A go...
MEDIA1  |  2025. augusztus 11. 13:38
Az Antenna Entertainment egy mai budapesti sajtóbeszélgetésen bejelentette, hogy idén ősszel minden...
Kasza Elliott-tal  |  2025. augusztus 10. 06:00
Augusztus negyedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem ő...
ChikansPlanet  |  2025. augusztus 8. 08:09
A MAVIR adatai szerint a magyar villamosenergia-rendszer akkumulátoros energiatárolási kapacitása 20...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 13. szerda
Ipoly
33. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. augusztus 13. 07:01