16 °C Budapest

Elvesztették a hitüket a tulajdonosok...

Pénzcentrum
2006. november 27. 11:00

Egy európai felmérés szerint, amely 8 országban vizsgálta a bankkártyával kapcsolatos csalások mennyiségét, az Európa nyugati felén élő áldozatok száma meghaladja a 23 milliót, közülük is kiemelkedik Nagy-Britannia, ahol minden ötödik kártyatulajdonosnak akadtak már problémái a bankkártyáját illetően - írja a Magyar Hírlap.

A legkevesebb bűncselekményt a déli-európai országokban, Spanyolországban és Olaszországban regisztrálták, ahol mindössze nyolc százalék a becsapottak aránya, az angolok 20 százalékával, és az európai 11 százalékos átlaggal szemben. A számok azonban még így is magasak, és ha azt is figyelembe vesszük, hogy a megcsalatottak nagy része semmilyen kártérítésben nem részesül, egyáltalán nem csoda, hogy a csalódott áldozatok egyharmada inkább a készpénzhasználat mellett teszi le a voksát.

Hazánkban a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a tavalyi évben 6171 jogosulatlan kártyaműveletet hajtottak végre, amelynek eredményeként 218 millió forintnyi kár jött létre. Az statisztikák szerint az átlagos kár nagysága eléri a 35 ezer forintot, 100 000 műveletből minimum három illegális, és ezeknek háromnegyedét lopott vagy hamis kártyával követik el.

Az internetes kártyacsalások aránya, az európai tendenciával ellentétben azonban nem növekedett, sőt csökkent hazánkban a 2003-as tíz százalékról hétre, és a tavalyi évben már "csupán" 16 millió forintnyi kár származott ilyen "ügyletekből".

 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Bár a jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint a 45 ezer forint feletti kár a bejelentés előtt sem terheli teljesen a számlatulajdonost, évről évre nő az ügyfeleket terhelő veszteség arány. Az elveszett, ellopott, meg nem kapott kártyákkal okozott károkat alig térítik meg a bankok, míg a hamísított vagy internetes csalások áldozatai jó eséllyel számíthatnak kártérítésre.

BÉT: csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1131,13 pontos, 1,22 százalékos csökkenéssel 91 925,59 ponton zárt kedden.

BÉT: enyhén csökkenhet a BUX a nyitásban

Enyhe csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn, a legutóbbi kereskedési napon, szerdán a BUX 685,63 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel 92 196,43 ponton zárt.

BÉT: csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 102,99 pontos, 0,11 százalékos csökkenéssel 92 882,06 ponton zárt kedden.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. május 8. 09:37
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket....
MEDIA1  |  2025. május 7. 20:13
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt Varga Zoltánnal, az egyik legnagyobb hazai hírportált, a 24.hu-t...
Kiszámoló  |  2025. május 6. 18:56
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a tel...
MNB Intézet  |  2025. május 6. 09:10
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 8. csütörtök
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?