Több mint 122 ezer magyar dolgozott Ausztriában 2025 áprilisában, és ez a szám a téli-nyári csúcsidőszakban még 127 ezer fölé is emelkedett

Súlyos válságban a gödi Samsung akkumulátorgyár: 2024 végén már csak kapacitása 30-40 százalékán működött, és december végén három hétre teljesen leállt. A gyárból az elmúlt egy évben több mint kétezer külsős dolgozót bocsátottak el, miközben belső konfliktusok miatt számos magyar vezető távozott.
A Samsung SDI gödi üzemének termelése fokozatosan csökkent 2024 folyamán. Az év első negyedévében még 80-90 százalékos kapacitáson működött, ez az év végére 30-40 százalékra esett vissza. A KSH adatai szerint 2024 decemberében a hazai akkugyártás volumene 51 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest.
A termelés visszaesése miatt jelentős létszámleépítés történt a Telex szerint: a belsős dolgozók száma 4100-ról 3800-ra csökkent, míg a külsős munkavállalók közül több mint kétezret küldtek el. A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint a létszámcsökkenés a hivatalos adatoknál jóval kisebb mértékű volt, és elsősorban a kölcsönzött munkaerőt érintette.
A gyár 2024 december közepétől január elejéig teljesen leállt, ami példa nélküli az üzem történetében. A minisztérium szerint csak a szokásos éves karbantartási munkálatokat végezték el, de források szerint korábban sosem állították le egyszerre az összes gyártósort. A visszaesés hátterében az európai elektromos autós piac lassulása áll. A Samsung SDI globálisan is nehézségekkel küzd: 2024-ben eladásai 23 százalékkal csökkentek, és mintegy 100 milliárd forintnyi veszteséget termelt. A problémák miatt novemberben leváltották a cég vezérigazgatóját.
A gödi gyárban belső feszültségek is kialakultak, több magyar közép- és felsővezető távozott 2023-tól kezdődően. A források szerint a konfliktusok részben a szabályok be nem tartásából, részben a koreai vezetők magyar viszonyokkal összeegyeztethetetlen elvárásaiból eredtek. Bár a Samsung 2023-ban még a gyár bővítéséről döntött, a jelenlegi kereslet mellett ezt egyelőre nem kezdték el. A cég továbbra is jelentős állami támogatásokat élvez, és a Külügyminisztérium szerint minden szerződéses kötelezettségének eleget tesz.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


