12 °C Budapest
Megalázó bérért robotolnak a magyar tűzoltók: fusimeló nélkül sokan éhenhalnának

Megalázó bérért robotolnak a magyar tűzoltók: fusimeló nélkül sokan éhenhalnának

2024. szeptember 2. 16:00

Nem igazán villoghatnak a fizetésükkel a tűzoltók, az illetményalap tíz éve nem emelkedett - ezt mondta a Pénzcentrumnak Salamon Lajos szakszervezeti elnök. Emellett kiderült, mekkora hiány van a tűzoltóknál, és az is, hogy egy újabb átszervezés közteleg, ami egy tűzoltóegyesület szerint nagyon rossz nyomon jár.

Mindenki megijed talán egy kicsit, mikor szirénázó tűzoltóautót lát az úton kölkedeni, éppen úgy, mikor hangos mentőt látunk száguldani, hogy segítsenek valakin. Azt viszont biztosan csak kevesen tudják, hog valójában mennyire nehéz a tűzoltók munkája - azt pedig még kevesebben, hogy ezt Magyarországon milyen kevés pénzért kénytelenek tenni, és mennyire méltatlan körülmények között.

Az Eurostat nemrég közzétett statisztikáit alapul véve megnéztük, mennyi tűzoltó van most Magyarországon, a szakszervezetet pedig arról kérdeztük, mennyit keresnek és hogy dolgoznak a lánglovagok. Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy ebből ritkán lesz az ember milliomos.

MEnnyi tűzoltó van?

Az Eurostat adatai szerint hazánkban jelenleg 8400 tűzoltó teljesít szolgálatot - ez a szám körülbelül egybevág azzal, amit a szakszervezet állít, de erről majd később még írunk majd. A legtöbb az EU-s országok között Németországban van (61 ezer), majd jön a listában Franciaországban (47 ezer) és Spanyolország (42 ezer fő).

Mint a fenti adatsorban is láthatjuk, a legkevesebb tűzoltó Litvániában, Cipruson és Szlovéniában van, tehát nagyjából tartja magát az a trend, hogy a kisebb területő országokban kevesebb tűzoltó szolgál. Ebből viszont némileg kilóg két skandináv állam: Finnország és Svédország is kevesebb tűzoltót foglalkoztat, mint hazánk, annak ellenére, hogy az országaik sokkal nagyobbak.

Keveset keresnek, sokan fusiznak

Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke lapunk megketesésére azt mondta: jelenleg az ő számításaik szerint 7 ezer körül lehet a tűzoltók létszáma. A pontos számon viták mennek, ugyanis sokan egyfajta "külsősként" dolgoznak. A hiány azonban észrevehető: mint elmondta: sokkal több tűzoltóra lenne szükség, de a fizetéssel nemigen lehet csábítani senkit.

A tűzoltók között a mi számításaink és adataink szerint 20 százalékos jelenleg a betöltetlen helyek aránya. A tűzoltók korfja érdekesen alakult: megszűnt a szolgálati nyugdíj rendszere, most úgy állunk, hogy 60 éves korig szolgálatban kell lenni, ettől fogva pedig rendelkezési állományba kerül az illető 65 éves korig. Ez utóbbi azonban kötve van egy 30 éves szolgálati viszonyhoz. Régen 30 éves kor felett felett már nem nagyon vettek fel senkit, most a létszámhiány miatt azonban már 50 év felettieket is van, hogy alkalmaznak. Ez viszont nem annyira jó, hiszen egy ilyen felvett tűzoltó akkor 10 évet dolgozik, dolgozhat csak 60 éves koráig. Most csak leszereléssel, közös megegyezéssel vagy fegyelmi ügyek után mennek el a legtöbben. A fiatalokat ugyanakkor nem vonzza a terület, leginkább úgy kerülnek oda, hogy van ismerős, akinek ez a munkája, és így megtetszik neki. El kell azt is mondani, hogy a bér nem annyira vonzó, de mivel a tűzoltók 24/48 órás fordában dolgoznak, a 48 órás szabadidőben lehet plusz munkát vállalni

- fejtette ki a helyzetet a szakszervezet elnöke. Kitért arra is, hogy pontosan mennyi is az annyi: mint mondta, a bérrel tényleg nem lehet nagyon felvágni.

8 órás tiszti beosztásban és "vonulásban" természetesen máshogy lehet keresni. Őrmestertől indulunk, beosztásonként változik a bér, illetve persze rendfokozatonként is. Az alap 38 650, ez több, mint tíz éve egy fillérrel sem ment feljebb. Jön rá beosztási és korpótlék, 4-5 évenként emelkedik 0,4-al a már említett alap. Egy vonulós kezdő a minimálbér körül keres. Több éve kérjük, hogy emeljék meg az illetményalapot, de nem emelik. Különböző pótlékokkal igyekeznek rásegíteni, ilyen volt pl a fegyverpénz is: volt ígéret, hogy folyamatos lesz, de bele se foglalták aaztán a papírokba. Ami most biztos: a bérolló még a katasztrófavédelemben és a tűzoltóságokon belül is nyílik, ami egyre többször okoz belső feszültségeket

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- tette hozzá Salamon Lajos. Elmondta azt is, hogy a munkakörülményekben is szeretnének változást elérni: ezt az nehezíti leginkább, hogy a szakszervezet vezetői sok parancsnokságra vagy tűzoltólaktanyába a lábukat sem tehetik be.

A körülmények városonként, akár kirendeltségenként is változhatnak, sok helyen elégtelen a felszerelés. Évek óta kérjük azt is, hogy ebben a melegben a munkaidő után lehessenek rövidnadrágban - a hosszú fekete nadrág nem olyan előnyös, pláne acélbetétes orrú cipővel. Valaha az önkormányzati rendszerben ez volt is, de most nem teljesítik a kérést. Épp ez jelentene sokat a légkör szempontjából, ruhapénzzel meg is lehetne oldani, sőt a kollégák még sajátból is állnák a kényelem érdekében. A parancsnoki intézkedések lehetővé tehetnék, hogy másképp kezeljenek bizonyos dolgokat. A szakszervezeti vezető nem mehet be a laktanyába, csak a megyei vezetők

- mondta a HTFSZ elnöke kérdésünkre.

Átszervezés következik

De nem csak a munkakörülmények és a kevés fizetés, hanem egy átszervezés is nehezítheti a tűzoltók mindennapjait - ráadásul már egy hónap sincs a bevezetéséig. Amint Kis-Guczi Péter, a Lánglovagok Egyesület elnöke megkereséséünkre közölte: elfogadhatatlannak tartják, hogy a tűzvédelem, a megelőzésé rendszerét megbontsák. De arra is van elképzelés, hogy szerinte mit kellene inkább tenni.

A társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezetek szerint október 1-jétől a tűzvédelmi hatósági jogkörök nagy része a katasztrófavédelemtől átkerül a kormányhivatalokhoz. Erre úgy kerülhet sor, hogy júniusban kivételes eljárásban, két nap alatt futott át az Országgyűlésen az a törvénymódosítás, ami lehetővé teszi a kormánynak saját hatáskörben a hatósági jogkörök áttelepítését. A Lánglovagok Egyesület álláspontja szerint az nem vitás, hogy a katasztrófavédelem jelenlegi rendszere ebben a formájában működésképtelen, de elfogadhatatlan, hogy a tűzvédelem három alappillérét, a tűzmegelőzést, tűzvizsgálatot, valamint tűzoltást így megbontsák. Az átalakítás eredményeképpen a tűzvédelmi hatóság tovább gyengülhet, a szakterületek közötti kapcsolat elsorvad, ami a tűzesetek számának és súlyosságának növekedését eredményezheti. Sokkal inkább arra lenne szükség, hogy a három alappillérre ismételten felépítsék a tűzoltóságot, amit az elmúlt évtizedekben a politikának sikerült mélypontra juttatnia

- mondta az elnök.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.08.27 16:15
Noha lehet, hogy azt gondolod, hogy önmagad tisztelete és megbecsülése egyenlő az öntelt, visszatasz...
coachco  |  2024.08.27 11:36
Egy híres német cukrász dinasztia lánya nehéz döntés után szakít a családi elvárásokkal és inkább or...
hrdoktor  |  2024.08.26 07:08
Az allergiaszezon kutatási eredmények szerint a munkavállalók 25%-a számára kihívást jelenthet, függ...
perfekt  |  2024.07.31 14:38
Általános rendelkezések A PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részv...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 15. vasárnap
Enikõ, Melitta
37. hét
Szeptember 15.
Nemzetközi prosztata nap
Szeptember 15.
A mozdonyvezetők napja
Szeptember 15.
Limfóma világnap
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?