Több mint 122 ezer magyar dolgozott Ausztriában 2025 áprilisában, és ez a szám a téli-nyári csúcsidőszakban még 127 ezer fölé is emelkedett

Stabil foglalkoztatás jellemzi a hazai vállalkozásokat egy friss felmérés eredményei alapján. A többségük nem tervez változtatni munkaerőlétszámán és azoknál a cégeknél, ahol ez mégis előfordulhat, inkább néhány munkatárs felvételét tervezik. A fizetést és a béren kívüli juttatásokat tekintve nem ennyire optimista a kép, ugyanis egyre kevesebb cég tervez egy éven belül fizetésemelést, illetve cafeteria juttatást nyújtani dolgozóinak.
Rég jellemezte annyira stabil foglalkoztatási szándék a kkv szektort, mint jelenleg. A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő 12 hónapos várakozásairól képet adó K&H kkv bizalmi index eredményei alapján a cégek túlnyomó többsége változatlan dolgozói létszámmal tervezi a következő egy évet. 77 százalékuk jelezte, hogy nem tervez változást a jelenlegi létszámban, azaz nem lesz sem munkaerőfelvétel, sem elbocsátás, ami még az előző negyedéves 74 százalékos aránynál is kedvezőbb.
Emellett stabilan 15 százalékon maradt azoknak az aránya, ahol bővülés várható, és csupán 5 százalékuk valószínűsít leépítést, ami szintén javulás az előző negyedévi 7 százalékhoz képest. A kkv szektoron belül is a kicsik a legstabilabbak: a mikrovállalkozások 79 százaléka tervez változatlan dolgozói létszámmal, míg a kisvállalkozások esetében háromnegyedük, a középvállalkozásoknak pedig kétharmaduk mondta ezt.
Mérséklődhet a bérnövekedés
A jelenlegi bérezési szándék azonban az előző negyedévnél visszafogottabb képet mutat. A szektorban 75-ről 66 százalékra csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, akik fizetésemelést terveznek, miközben 22-ről 31 százalékra ugrottak, akik változatlan bérrel kalkulálnak idén. Ennek eredményeként a szektorban átlagosan 8 százalékos béremelésre lehet számítani, ami elmarad a 2023 utolsó negyedévi 10 százalékos tervhez képest. Ez továbbra is meghaladja a fogyasztói árak jelenlegi emelkedését, így a bérek reálértéke tovább növekedhet, azonban ennek mértéke egyre kisebb, hiszen 14 hónap csökkenés után áprilisban ismét emelkedett az infláció az előző hónaphoz viszonyítva.
A bérek szempontjából a nagyobb vállalkozásoknál dolgozók járhatnak jobban, mivel a kisvállalkozásoknak 68, a középvállalkozásoknak pedig 65 százaléka tervez fizetésemelést, miközben a legkisebbeknek csupán 59 százaléka számol ezzel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem dübörög a cafeteria
A béren kívüli juttatásokat nyújtó vállalkozások aránya továbbra sem éri el a 2021-ben jellemző 50-60 százalék közötti értéket. Jelenleg 10-ből csupán 4 cég tervez a juttatási rendszerében valamilyen béren kívüli juttatással. A három leggyakoribb tervezett juttatás nem változott: továbbra is legtöbben a 13. havi fizetésben, prémiumban, jutalomban gondolkodnak (18%), amit a törvényileg előírt utazási költségtérítés (12%) és a SZÉP kártya (11%) követ.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


