A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy állapítsa meg a lakossági kamatstop-ként ismert szabályozás alaptörvény-ellenességét.

Elképesztő fizetéssel toboroznak magyar melósokat a TikTok-on: ez lehet a jövő slágerállása?
Világszerte több mint 1 milliárdan használják a TikTokot, amit egyre több cég használ ki a náluk elérhető állásajánlatok promotálására. Így lehetséges, hogy a videók által népszerűbb a kamionos szakma, mint valaha.
Világszerte több mint 1 milliárdan használják a TikTokot, amely bizonyítja, hogy már túlnőtt azokon a sztereotípiákon, amely a “táncikálós” appot korábban övezte. Sok vállalkozás még mindig legyint erre az új közösségi média platformra, míg mások óriási sikereket érnek el. Az egyik hazai szállítmányozó vállalat menővé tette a kamionozást pusztán a videók által, sőt eredményesebb a toborzási folyamatuk is, mint más platformokon. Lássuk, mit kell tudnod most a TikTokról üzleti, marketing szempontból.
A kisvállalkozásokat igazán megviseli most a recesszió, de a közösségi média oldalak változásai is. A Facebook már nem úgy muzsikál mint régen, a videós tartalmak ízére még nem éreztek rá a vállalkozók. Lehet most jött el az ideje?
Már nem csak a fiatalok platformja!
Mándó Milán, a Minner.hu üzleti tanácsadója publikálta a következő adatokat a TikTok hirdetési platformja alapján a magyar felhasználókról:
- Összesen 2,4-2,7 millió fő TikTokozik itthon, ebből 1,5 millió magyar 25 év feletti.
- 18 év alattiakról nem oszt meg adatot a platform
- 18-24 év közöttiek 900 000 fő
- 25-34 év közöttiek 750 000 fő
- 35-45 év közöttiek 430 000 fő
- 45 év felettiek száma 520 000 fő
Ami marketinges szemmel fontos adat a TikTokról, hogy
- Naponta átlagosan 56 percet TikTokoznak a felhasználók. Ezzel szemben a Facebookot átlagosan 35 percig pörgetik, a Youtube-ot pedig 40 percig.
- 1 milliárd aktív TikTok felhasználó van már globálisan. Viszonyításképp az Instagramot havi szinten 2 milliárdan használják, a Facebookot 2,9 milliárdan.
- Az interakciók száma (lájk, komment) egy organikus posztra (videóra) a TikTokon 4-szer több mint Instagramon és 6-szor mint a Facebookon!
A rövid videók korába értünk?
Már a Facebook és a Youtube is másolja a TikTok sikerét, vagyis az 1 perces, rövid videókat. A Facebook Reels néven indította el ezt a videómegosztási módot, ami Instagramon jobban használható. A Youtube pedig Shortsra keresztelte ezt a megoldást. Mindegyikre igaz, hogy lényegében a felhasználók áttöltik ezeket a rövid videókat egyik platformról a másikra. Ez azt is jelenti, hogy a cégeknek elég egyszer legyártani a videókat, tudtuk meg Mándó Milántól, aki ügyfeleivel éppen a TikTok marketinget helyezi előtérbe, és aknázzák ki a benne rejlő üzleti lehetőségeket.
A közösségi média platformok a rövid videókat előrébb helyezik az algoritmusokban, így nagyobb eséllyel jelennek meg az emberek előtt. Már korábban is trend volt a videómarketing, ez ma már sztenderd lett.
A TikTok jó oldala? Fellendülőben a kamionozás, burkolás
Sokan a hiányos információk miatt a TikTokra úgy gondolnak, mint egy gagyi platformra, gyenge videós tartalmakkal és még sorolhatnám a negatív asszociációkat. Ezzel szemben jó példa, hogy pusztán néhány fiatal kamionozós videói által egy egész szektor lett népszerűbb, miközben ez a szakma éppen az elöregedés problémájával küzd. Csak keress rá a TikTokon Tomka János profiljára, aki előszeretettel osztja meg fuvarozós élményeit, és a szakma rejtelmeit.
A Minner utánajárt, hogy milyen eredménye lehet az ilyen kommunikációnak. A HAPP Fuvarozó és Szállítmányozó Kft. cégtulajdonosát, vezetőjét Happ Olivért kérdezték meg tapasztalatairól.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A rövid videókkal olyan organikus eléréseink vannak, amiket Facebookon fizetett hirdetéssel sem tudunk megközelíteni. Nagyon sokan jelentkeztek, ha TikTokon hirdettünk meg állást
- mondta el Happ Olivér (HAPP Fuvarozó és Szállítmányozó Kft).
Aki marketingben nem szeretné használni a platformot, gondolkodhat a toborzásban, hiszen sok esetben még kevesebb költségből is megoldható, mintha állásportálokra költene a vállalkozás.
Meglepő módon a hazai festők, kertépítők, burkolók is nagy sikerrel használják a TikTokot, és sokkal hatékonyabban érik el a célközönségüket a videókkal, mint a képes posztokkal az Instagramon vagy Facebookon.
Patinás, konzervatív márkák mondtak már igent!
Hazai üzleti tapasztalat, hogy sokan azért nem mernek elindulni ebbe az irányba, mert úgy érzik szakmaiságukat vagy hitelességüket kockáztatják a könnyed videós tartalmakkal. Eközben kisvállalkozások hada indult már el a jogásztól elkezdve a csontkovácson át a szobafestőig.
A TikTok életében is nagy lépés, hogy az értékeire vigyázó Ritz hotellánc is jelen van a felületen. Természetesen autentikus, a stílusukhoz közel álló videókat tesznek közzé, ami illik a platformhoz is. A prémium márkák is sorra nyerik a figyelmet a platformon, mint a Breitling, Cartier, Dior. És az olyan konzervatív újságok is, mint a Washington Post.

Óriási a baj, rengeteg képzett szakember menekülne Magyarországról: ki fog dolgozni a gigagyárakban?
A műszaki felsőoktatásban tanulók közel kétharmada külföldi elhelyezkedésben is gondolkodik.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


