19 °C Budapest
Temérdek magyar mond nemet ezekre az állásokra: hiába az ajánlat, emiatt döntenek így

Temérdek magyar mond nemet ezekre az állásokra: hiába az ajánlat, emiatt döntenek így

2023. július 18. 15:43

Minden második esetben az anyagiak miatt lépnek vissza az álláskeresők, egy jobb lehetőségre vagy a jelenlegi munkáltató által kínált előnyösebb kondíciókra hivatkozva. A kvalifikált munkavállalók harmadik legtöbbet említett szempontként a magánéleti okokat jelölik meg. A HR tanácsadók számára az elhúzódó kiválasztási folyamat jelent új kihívást

„Fontos megértenünk a munkavállalók preferenciáit, ezért 2018 óta naprakészen vezetjük az állásajánlatok visszautasításának okait. A szellemi - szakmai nyelven fogalmazva a fehér- és a kurrens, kék galléros munkakörökbe való toborzás számait vizsgálva, tendenciaként figyelhető meg, hogy minden negyedik állásajánlattal megkínált jelölt visszalép - mondta Ottó Csaba, a Man at Work ügyvezető igazgatója.

Vezető visszalépési ok továbbra is egyértelműen a „kaptam egy jobb ajánlatot”, ami a bérben, juttatásokban is előnyösebb állásajánlatot jelenti. De 2020 óta gyakran tapasztalható, hogy jobb kondíciókat kínálva számára, munkáltatója marasztalja a felmondani készülő munkavállalót. Egyértelműen látszik, hogy egyre inkább a megtartásra fókuszálnak a cégek. Az elutasítások harmadik helyezettje a magánéleti okokra való hivatkozás. Mérnökök esetén a munka-magánélet egyensúlyát kibillentő túlóra, a kevésbé exkluzív munkakörnyezet, vagy a munkavégzést nehezítő körülmények, mint a technológia jellegéből adódóan a zaj-, s a hanghatás, vagy mert „koszos” az üzem, a felhasznált vegyi anyagok okán például, vagy csak mert a „család úgy döntött” - – derül ki a személyzeti szolgáltatások területének egyik legnagyobb magyar tulajdonú résztvevője, a 25 éves Man at Work 2018 óta vizsgált naprakész elemzéséből.

Új tényezőként jelent meg tavaly a partner elhúzódó kiválasztási folyamata. 2023 egyik komoly kihívása információhoz jutni egy-egy jelölt aktuális státuszáról a felvételi folyamatban. Az ügyvezető szavai szerint, mivel csaknem teljes a foglalkoztatottság, nincs könnyű dolguk a közvetítőknek, HR tanácsadóknak a még dolgozó, állásban lévő, de valamely oknál fogva épp váltókedvvel rendelkező, ugyanakkor ésszerű elvárásokat, célokat megfogalmazó potenciális jelöltek felkutatásában.

Így, ha a partner nem akar, nem mer vagy nem tud dönteni, elköteleződni azonnal, az addig felkutatott egyetlen jelölt mellett „a további jelöltek felkutatása drasztikusan hosszítja a felvételi folyamatot, így könnyedén veszthetjük el időhúzással a jónak ígérkezőt. Néhány héttel ezelőtt történt, hogy egy quality mérnök pályázónk az egyik partnerünknél még csak a második körös interjúra várt a területvezetővel, miközben a másik megbízónknál már konkrét ajánlata lett – osztotta meg tapasztalatait Ottó Csaba. Az azonnali döntés hiánya komoly veszteség a folyamat minden résztvevője számára, de nyilván olyan is előfordul, hogy a kiküldött állásajánlat a felvételt nyert munkavállaló részéről marad megválaszolatlan.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2025.05.25 09:17
Sok kapcsolat nem a szerelem hiánya miatt megy tönkre, hanem azért, mert a félrecsúszott, rossz mint...
vezetoi-coaching  |  2025.05.25 08:19
Nem a nyavalygó postok, mindenesetre... Amikor majd körbeér... amikorra mindenki felmond, aki ezt sz...
kovacstunde  |  2025.05.24 08:00
Tanácsadóként a harmadik nagy gazdasági válságidőszakot élem meg. Mindegyiknek más volt a kiindulópo...
hrdoktor  |  2025.05.23 11:42
Olyan dolgok miatt is fájhat a fejünk, amikre elsőre nem is gondolnánk. De vajon mik ezek és hogyan...
perfekt  |  2025.05.19 12:13
Az év végi zárás a vállalkozások számára nem csupán adminisztratív feladat, hanem a pénzügyi átlátha...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 30. péntek
Janka, Zsanett
22. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?