Komoly változás érik: ezért nem reménykedhet béremelésben idén a legtöbb magyar dolgozó

Pénzcentrum: A pandémia legelején óriási volt a riadalom a munkáltatók, a munkaerőkölcsönzők körében is, hiszen nagy volt a bizonytalanság, senki nem tudta mit hoz a következő nap, hogyan érintik a lezárások a munkaerőpiacot. Önöket hogyan érintették ezek az események?

Dr. Hadházy Tamás: Nagyon megijedtünk, mint mindenki. Folyamatosan elemeztük az egészségügyi, majd az egzisztenciális helyzetet, hiszen teljesen kiszámíthatatlan volt a világ. Most utólag azt kell mondanom, hogy viszonylag jól sikerült átvészelnünk a Covidot, azokat a szektorokat nem érintette olyan súlyosan, amelyekkel nekünk kapcsolatunk van. Az üzleti modellünket gyorsan át kellett alakítani, de mivel az informatikai alapok megvoltak, szerencsére zökkenőmentesen át tudtunk állni home office-ra. Tartottunk attól, hogy nem lesz olyan hatékony a működés, de várakozáson felül sikerült. Igazából a megrendelésállomány visszaesésétől tartottunk leginkább, de az sem történt meg. Nagyon picit csökkent ugyan, mivel valamelyest átrendeződött a piac, de tényleg nem voltak olyan partnereink, akik bezuhanást okoztak volna, mint ahogy az az üzletágban sok esetben ez tapasztalható volt.

Mennyiben változott a cég belső működése a Covid óta?

Velünk maradt a home office, úgy vesszük észre, hogy a munkavállalóinknál mára elvárás is lett, hogy a cég ennek a lehetőségét is biztosítsa. Az ehhez való viszonyulás nyilván nem egységes munkavállalói, de vezetői szinten sem. Van, aki kimondottan üdvözli, és van, aki dacára annak, hogy ez a lehetőség fennáll, szívesebben van bent. Én is ezek közé tartozom.

Ez generációs kérdés Ön szerint?

Nem, inkább habitus és személyiség kérdése. Én pl. szeretem szétválasztani a munkahelyi és a privát szférámat, nekem nehéz volt megélni a home office-t, nehezen tudtam alkalmazkodni ahhoz, hogy otthonról dolgozzak. De van, aki számára ez sokkal könnyebb, kényelmesebb, jobban tud izolált környezetben dolgozni. Lehet, hogy a thaiföldi tengerparton nekem is könnyebben menne, de egy olyan home office, ahol a gyerekek ugrálnak, ott nehezebben kivitelezhető a hatékony munkavégzés.

Hogyan értékeli a hazai munkaerőpiacot, mi a legnagyobb problémája jelenleg?

Természetesen a folyamatosan fennálló munkaerőhiány a legnagyobb, valamint egyre nagyobb probléma a munkaerő megbízhatóságának hiánya.

Igen, sokan panaszkodnak, hogy az elmúlt tíz évben sokat romlott a munkaerő minősége, ennek Ön szerint mi az oka?

Az, hogy valaki megjelenik-e a munkahelyén, az a mindenkori körülményektől is függ. Abban a pillanatban, hogy munkaerőhiány jelentkezik a piacon, a munkavállalók próbálják ezt a helyzetet maximálisan kihasználni, tudván, hogy a munkáltatók a legenyhébb retorziókat sem alkalmazzák, hiszen sok esetben nem tehetik meg, szükségük van rájuk. Ugyanakkor, ha valaki keresi a helyét, jobhopper, az generációs jelenség. Alapvetően jellemző minden fiatalra, hogy próbálja megtalálni a saját útját, ez életkori sajátosság. Persze mind tudjuk, hogy ez az időszak manapság egyre inkább kitolódik, ami nyomot hagy a munkaerőpiacon is.

De én nagyobb problémának tartom azt, ami a munkaerőhiányt okozta – hiszen maga a munkaerőhiány is egy tünet. Látni kell, hogy a munkaerőpiacon van, ahol hiány keletkezik, és van, ahol többlet, ezt szokták leegyszerűsítve szakképesítés vagy a megfelelő képzettség hiányának hívni. Szerintem ez inkább a megfelelő szakmai kompetenciák hiánya.

Folyamatosan olyan pozíciók jönnek létre a gyors technikai fejlődés nyomában, melyek pár éve még nem is léteztek. Jól látszik, hogy felgyorsult a változás, és az emberek arra kényszerülnek, hogy ezeket lekövessék, de a megfelelő kompetenciák hiányában már nem képesek rá. Ennek oka, hogy sokaknál hiányzik az élethosszig tartó tanulás képessége. Nekem van egy szakmám, én ehhez értek, gondolják, de sok esetben annak a szakmának a tovább tanulása is fontos dolog lenne, ahogy az átképzés is.

Angolul egyre többen beszélnek, de németül már nem. Mi közvetítünk Németországba is munkavállalókat, és hogy ez minél sikeresebb legyen, ingyenes nyelvtanfolyamokat szerveztünk, hiszen egy alap nyelvtudás nélkül nem lehet nekivágni. Ez a képzés azonban sikertelen volt, hiszen nem volt rá érdeklődő. Ebből is jól látszik, az, hogy önmagába fektessen az ember, ma még egyáltalán nem általános.

Emellett úgy gondolom, hogy a kulcskompetenciák fejlesztését fel kéne gyorsítani, hiszen ezek teszik alkalmassá a populációt arra, hogy lekövesse a már említett gyors változásokat, haladjon a korral, amelyben él.

Egyébként az a munkaerő-populáció, amelyikkel mi dolgozunk, mostanra megváltozott, jelenleg a meg nem jelenési ráta nagyon rossz, és egyáltalán a munka elvállalásának a hajlandósága is csökken. Ezt oda vezetem vissza, hogy az elmúlt 10-15 év gazdasági konjunktúrája globális szinten elkényeztette a munkavállalókat, mert a munkaerőpiac rendszerint erre béremeléssel, megtartó programokkal reagál. Egy egész generáció nőtt bele abba, hogy a munkáltató harcol érte. Ezzel szemben a mi generációnk, a 90-es évek rendszerváltó generációja azt szokta meg, hogy a munkahelyért meg kell küzdeni, már azért is, hogy egyáltalán felvegyék, és ha valakit elbocsátanak, az a lehető legrosszabb, ami történhet vele.  Ezért az emberek mindent megtettek, hogy megtartsák a munkájukat, hiszen annak akkor értéke volt. Ma, ha azt mondjuk, az egyetlen retorzió a munkaszerződés megszüntetése, akkor a munkavállaló megvonja a vállát, és megy tovább. Emlékszem, amikor feladtunk egy hirdetést a 90-es években, a sarokig kígyózott a sor. Utoljára 2008-ban volt hatalmas a gazdasági sokk. Az egy olyan válság volt, ami alapjaiban rengette meg az emberek egzisztenciáját, ráadásul pont az ingatlanok, így a közvetlen lakhatásuk került veszélybe. Akkor komoly pánikhangulat volt pár évig, az ember ezt nem kívánja vissza.

De tulajdonképpen most ismét efelé haladunk?

Annyit látunk, hogy valamennyire enyhült a nyomás, enyhült a munkaerőhiány, de ez bizonyos szegmenseken nem segít. Az alacsonyabban kvalifikált munkák esetében megjelent egy nagyobb tömeg, gondolom, ez amiatt van, hogy az építőipar, aminek óriási felszívóereje volt, kezd lassulni.

2022 a béremelésekről szólt, de az inflációs nyomás csak nagyon lassan enyhül. Van még tartalék a gazdaságban, tudják a cégek követni a bérekkel ezt a jövőben is?

Az EU tagjai vagyunk, ez egy olyan gazdasági térség, ahol a munkaerő szabadon áramolhat, a szolgáltatások szabad áramlása megvalósulhat. Ha a hideg és a meleg vizet összeöntjük, az langyos lesz, így a bérek előbb-utóbb ki fognak egyenlítődni, el fogjuk érni az EU-átlagot. Eddig azért nem valósult ez meg, mert a magyar munkaerő még nem képes olyan hozzáadott érték előállítására, mint egy német.

A románok most gyorsabban zárkóznak fel e téren, de mi is utol fogjuk érni az uniós átlagbéreket az adott szegmensekben. Az a gazdasági szerkezetünk sajátossága, hogy a munkavállalók nem termelnek akkora hozzáadott értéket. A már említett gyors gazdasági felfutásnak az lett az eredménye, hogy hamarabb emelkedtek a bérek, mint amit a gazdaság teljesítőképessége és eredménye indokoltak volna, és ezzel együtt viszont nem nőtt hasonló ütemben a munkavállalók hozzáadottérték-termelő képessége.

Úgy látja, hogy a gazdaság szerkezetéhez, fejlettségéhez képest túl sokat keres egy magyar munkavállaló?

Nem, de úgy gondolom, hogy a cégek most már nem képesek tartani ezeket a béremeléseket, és ez azt fogja eredményezni, hogy az eltolódott arányszámok vissza fognak találni egymáshoz.

Lesznek még béremelések, de már nem fogja szorosan követni az inflációt. Olyan ez, mintha a munkavállalók előre megkapták volna azt a béremelést, amit még csak most kellene megkapniuk. 2022 végén már lehetett látni, hogy gond lesz, de akkora volt még a munkaerőhiány, hogy mindenki csak a megtartásra figyelt. Most már látszik, hogy enyhül a munkaerőhiány, és nagyon sokan a teljesítőképességük határára értek.

Van egy meghatározott minimálbér, de van egy funkcionális minimálbér - nevezzük így -, amit mindenképpen meg kell adni. Viszont annál többet nem, ott megáll a verseny. De ez elég magas, hiszen nagyjából 20 százalékos bérfejlesztést voltak kénytelenek végrehajtani a hazai vállalatok. Idén már nem lesz ilyen drasztikus emelés, mert már elértük a funkcionális minimált, és nagyjából mindenki meg tud élni.

Ugyanakkor a gazdaság felszívóképessége valamennyire csökkent, enyhült a munkaerőhiány. Ez abból ered, hogy már szűntek meg munkahelyek, így már nem érezni a nyomást a bérek terén.

Egy ár-bér spirál elindítása senkinek sem érdeke, ezt valahogy fékezni kell. Eddig reáléletszínvonal-emelkedés volt, most valószínűleg meg kell barátkoznunk 1-2 évig a csökkenésével. De a növekedés mindenképpen el fog maradni.

Arról nem is beszélve, hogy ha tovább emelkednének a bérek, akkor megszűnnénk olcsó munkaerőpiac lenni.

Az biztos, hogy ez a magyar gazdaságpolitikában komoly súllyal esik latba, látjuk, hogy a befektetésösztönzésnél milyen előnyöket tud Magyarország kínálni.  És vannak más előnyeink is, például vonzó még a fejlett infrastruktúránk is, de tény, hogy ebből a szempontból fontosak a hazai, nyugati összehasonlításban még mindig alacsony munkabérek is.

Több százezer magyar állampolgár dolgozik a határainkon kívül, egyre nő a számuk, a külföldi, távol-keleti munkaerő toborzása helyett, vagy inkább mellette nem lenne érdemes őket is megszólítani?

Ebből a 800 ezerből sokan komoly egzisztenciát alakítanak ki, nagyon sokan tanulnak is már külföldön, és nekik a jelentős részük nem jön haza. De szerintem ez nem tragédia. Mindent úgy szemlélünk, mintha izoláltak lennénk, holott ezeknek a magyaroknak a jelentős része az EU-ban dolgozik, és az Egyesült Királyságban, ami nemrég még az EU része volt. Ha mi az unió részei vagyunk, miért ne dolgozhatnának tehetséges, motivált honfitársaink akárhol ezen a közösségen belül? Van olyan, aki egyszerűen nem tudja megtalálni itthon a számítását, például nem egy olyan barátom van, aki itthon egyszerűen nem tudott megmaradni, túl szűkek a keretek, nem látott megfelelő karrier, illetve fejlődési lehetőséget. Ez nem feltétlenül csak pénz kérdése.

De jellemzően nem csak magasan kvalifikált munkavállalók dolgoznak Ausztriában pl. az éttermekben.

Ausztria egy más kérdés, hiszen nagyon közel van, és a fizetési különbségek extrém magasak. Ausztria világszínvonalon is az egyik legélhetőbb ország.

Voltak programok ezeknek a magyaroknak a hazacsábítására, de ezek nagyrészt sikertelennek bizonyultak.

Több jó szándékú kezdeményezés van, de szerintem egy fontos dolog hiányzik, méghozzá, hogy ezt az egész rendszert ökoszisztémaként szemléljük, hogy lássuk, minden mindenre hatással van, minden mindennel összefügg. Úgy látom, hogy izoláltan megvalósulnak programok, de azok nem állnak össze egy koherens egésszé, nem rendeződnek egyetlen közös cél alá. Vannak olyan régiói az országnak, ahol lenne munkaerő, különösen az egyszerű betanított munkára, csak olyan szinten vannak leszakadva, hogy már maga a közlekedés megoldatlansága is egy olyan problémakör, amivel nem tudnak megbirkózni. A rugalmas munkaidő is lehetőséget biztosítana, de kevesen alkalmazzák, a munkáltatók egy jelentős része még nagyon merev. Pedig meg lehetne oldani pl. azzal, ha nem egy recepciós van, hanem kettő, egyik délelőtt, a másik délután.

De két részmunkaidőst alkalmazni többe kerül.

Valamivel többe kerül. De nagyon sokszor szembesülünk azzal is, hogy úgy kezdődnek vagy végződnek műszakok a gyárakban, hogy nincsenek fedésben a buszjáratokkal. A munkáltató lehetne rugalmasabb, például, hogy eltolja a műszakkezdést, és még nagyon sok apró dolgot meg lehetne tenni, annak érdekében, hogy vonzóbbak, élhetőbbek legyenek a hazai munkahelyek. Ha haza akarjuk csábítani a tartósan külföldön dolgozó magyarokat, ahhoz a magas béreknél több kell, egy olyan ajánlat, melyben elejétől a végéig látja a munkavállaló a folyamatokat, a helyét a rendszerben, a karrierútját, a kiteljesedési lehetőséget.

Minősített munkaerő-kölcsönzőként Önök is hoznak be harmadik országból munkavállalókat, mik a tapasztalatok?

Igen, főképp Vietnámból, a Fülöp-szigetekről, folyamatban van a behozataluk Kirgizisztánból, Mongóliából. Ez egy jó irány, főként azért, mert olyan szegmensekben pótolja a munkaerőt, ahol munkaerőhiány van. Úgy gondolom, hogy jót fog tenni a gazdasági fejlődésnek is. Eddigi tapasztalataink szerint könnyen beilleszthetőek, soha semmi problémánk nem volt. Teljesen más kultúrkör, de semmiféle gond nincs, még olyan is előfordult, hogy köszönőlevelet kaptunk egy társasháztól, ahová beköltöztek a külföldi kollégák. Tehát teljesen alaptalan bármilyen félelem vagy averzió, ők dolgozni jönnek, örülnek, hogy dolgozhatnak, kimondottan szeretnének beilleszkedni.

Miért éppen Magyarországot választják ezek a munkavállalók, amikor például Németországban a hazai béreknél sokkal többet kereshetnének?

Németországba egyelőre sokkal nehezebb bejutniuk, ott jobban védik még a munkaerőpiacokat. Olvastam olyan tervezetet, ami megkönnyíti majd ott is a harmadik országbelieknek a munkavállalását, de ők elsősorban a 35 év alattiakat szeretnék becsábítani. Várhatóan ez év decemberében lép hatályba, és úgy tudom, hogy már Dánia is lépett ebben a kérdésben. Ha ott is kinyílnak a kapuk, akkor versenyhátrányba kerülhet Magyarország.

Akkor elmondható, hogy ezt a döntést jókor hozta meg a magyar kormányzat?

Az utolsó pillanatban hozták meg, de tény, hogy előbb, mint a többi uniós ország. Ha felvennénk olyan országokat is a listára, mint India vagy Pakisztán, akkor gyakorlatilag korlátlan lenne az utánpótlás. Hatalmas tömeg vár arra, hogy az EU-ba jöjjön, de nyilván át kell állítani a hazai gondolkodást.

Ugyanakkor van még egy fontos társadalmi réteg, akikről még nem beszéltünk: a megváltozott munkaképességűek, akik szintén óriási, részben még kiaknázatlan tartalékot jelentenek Magyarországnak.

Igen és szerintem az ő elfogadásuk és integrációjuk terén sokat lehetne javítani edukációval, érzékenyítéssel. Nagyon sokat lehetne fejleszteni azon, hogy rugalmasabban és befogadóbban álljanak hozzá a munkáltatók ehhez a kérdéshez, segítséget kellene nekik nyújtani, hogy hol, hogyan, miként biztassák, támogassák az MMK-s dolgozókat. A közgondolkodást kell megváltoztatni, hiszen tapasztalatból mondhatjuk, hogy a megváltozott munkaképességű kollégák megfelelő pozíciókban ugyanolyan hasznos tagjai a munkavállalói közösségnek.

A képeket Mónus Márton készítette