21 °C Budapest
Woman searching job in newspaper ads.

Négynapos munkahétre, komoly emelésre vágynak a magyar álláskeresők: bilibe lóg a kezük?

2022. március 16. 16:01

Az új állás keresésének legerősebb indoka a nem megfelelő fizetés - derül ki a Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített friss közvélemény-kutatásból. A válaszadók jelenleg nagyjából fele-fele arányban gondolkoznak munkahelyváltáson. A főként fiatalok által kitöltött felmérésből az is kirajzolódik, a munkavállalók igénylik az innovatív megoldásokat, átlagosan leginkább a négynapos munkahétnek és a rendszeres közösségépítő programoknak örülnének.

A munkahelyi elégedettséggel, a munkahelyváltási hajlandósággal és számos karrierépítéssel kapcsolatos kérdés is szerepelt a Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített friss online kutatásban, melyet zömében 21 és 30 év közötti, főként budapesti fiatalok töltöttek ki.

Orbán Balázs, a Műegyetemi Hallgatói Kft. ügyvezető igazgatója az eredményeket értékelve arról beszélt, a válaszadók 67,1 százaléka állt munkaviszonyban a kitöltés pillanatában: egyharmaduk multinacionális vállalatnál, egyharmaduk kis- és középvállalkozásnál, egyharmaduk pedig más típusú cégnél dolgozik.

A munkaviszonyban állók szűkített mintáján mértük a jelenlegi munkahellyel való elégedettséget is. Ez alapján elmondható, hogy a kitöltők nagyobb része, 64,5 százalék inkább elégedett a jelenlegi munkahelyével, míg 12,1 százalék inkább elégedetlen. A minta 23,4 százaléka maradt semleges a kérdésben és jelölte a középső értéket

– mutatott rá, hozzátéve, hogy a válaszok alapján a mintára jellemző a munkatársakkal való jó viszony, valamint a munkakörnyezettel való megelégedettség. A Budapesti Műszaki Egyetem és a Műegyetemi Hallgatói Kft munkatársai által készített kutatásból kiderül továbbá, hogy nagyjából fele-fele arányban gondolkoznak a válaszadók a munkahelyváltáson, 16,4 százalékuk pedig határozottan váltani szeretne.

A legerősebb indok 62,4 százalékkal a nem megfelelő fizetés, illetve körülbelül hasonló arányban az, hogy az illető más feladatkörrel szeretne foglalkozni. Minden harmadik kitöltő érzi úgy, hogy nem becsülik meg a jelenlegi munkahelyén (35,6%). A kitöltők nagy többsége viszont jól kijön a munkatársaival, legalábbis ennek ellenkezője nem indok a munkahelyváltásra, mindössze a kitöltők 6,9%-ánál.

Vonzó a 4 napos munkahét

Orbán Balázs kiemelte, a kitöltőknek a megfelelő bérezés a legfontosabb szempont, amikor egy munkára jelentkeznek, de az előrelépési lehetőség, valamint a munkahelyi környezet is hasonló fontossággal bír. Az innovatív elemek jelenléte is fontos szempont, így érdemes lehet a cégeknek ilyen irányba elmozdulni a jövőben. Átlagosan leginkább a 4 napos munkahétnek örülnének a kitöltők, de népszerű a rendszeres közösségépítő programok tervezete is. Közepesnél nagyobb fontosságú a megszokottól eltérő munkahelyi környezet, illetve a munkahelyi menza. A legkevésbé fontos tényező a nyitott iroda és a gyermekbarát munkahely. Ez utóbbi a minta átlagéletkorára is visszavezethető, ami a 27 évet sem éri el.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A karrierhez kapcsolódó kérdések esetén átlagosan azzal értettek leginkább egyet a kitöltők, hogy hosszú távon is maradnának egy adott munkahelyen, ha elégedettek az állással. Megerősítést nyert, hogy a bérezés kiemelkedő szempont, ugyanis általános egyetértés van, hogy az adott kitöltő szakmájában a hazai bérek jelentősen elmaradnak az EU-s átlagtól. Átlagosan a legkevésbé azzal értettek egyet a kitöltők, hogy rövid ideig hajlandóak és addig is érdemes maradni egy adott munkahelyen

– sorolta a Műegyetemi Hallgatói Kft. ügyvezető igazgatója. A kérdőívet kitöltők 42,9 százaléka még sohasem vett részt állásbörzén, ugyanakkor a minta 12,2 százaléka járt már több mint háromszor valamilyen hasonló eseményen.

A válaszadók szerint a legfontosabb az állásbörzék esetén a vállalatokkal való személyes találkozás, de nagy igény van a szervezés megfelelő lebonyolítására is. Háromnegyedük szerint a személyes, jelenléti állásbörze sokkal hatékonyabb az online-nál.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2025.05.25 09:17
Sok kapcsolat nem a szerelem hiánya miatt megy tönkre, hanem azért, mert a félrecsúszott, rossz mint...
vezetoi-coaching  |  2025.05.25 08:19
Nem a nyavalygó postok, mindenesetre... Amikor majd körbeér... amikorra mindenki felmond, aki ezt sz...
kovacstunde  |  2025.05.24 08:00
Tanácsadóként a harmadik nagy gazdasági válságidőszakot élem meg. Mindegyiknek más volt a kiindulópo...
hrdoktor  |  2025.05.23 11:42
Olyan dolgok miatt is fájhat a fejünk, amikre elsőre nem is gondolnánk. De vajon mik ezek és hogyan...
perfekt  |  2025.05.19 12:13
Az év végi zárás a vállalkozások számára nem csupán adminisztratív feladat, hanem a pénzügyi átlátha...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 29. csütörtök
Magdolna
22. hét
Május 29.
A régészet napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?