22 °C Budapest
Ugrik a rezidensek 24 ezres pótléka: vissza is fizettetik velük az eddigi utalásokat?

Ugrik a rezidensek 24 ezres pótléka: vissza is fizettetik velük az eddigi utalásokat?

2021. május 29. 12:31

Visszamenőleg megszüntették a rezidensek képzési pótlékát. A Magyar Rezidens Szövetség szerint ennek negatív üzenete van: Vámosi Péter vezetőségi tag arról beszélt, hogy bár mindössze havi 24 ezer forintról van szó, de valahogy meg kellene különböztetni azokat, akik az általános orvosi képzésen felül még folytatják a tanulmányaikat.

A márciusi bérekre vonatkozóan visszamenőleg is eltörli a rezidensek "képzési díjnak" nevezett pótlékát, illetve az arra biztosított forrást egy kormányrendelet. Vámosi Péter, a Magyar Rezidens Szövetség vezetőségi tagja az InfoRádióban elmondta, hogy bár az összeg nem eget rengető (havi 24 ezer forint), de a rezidens képzési díj volt az, ami megkülönböztette egy egyszerű osztályos munkát végző általános orvos bérét azokétól, akik ezeken túl a szakorvosi képzés keretében elsajátították a szükséges tudást és kompetenciát.

Vámosi szerint a pótlék megszüntetése "nagyon negatív üzenetet hordoz magában, még akkor is, ha júniustól többet fog keresni orvosként az alapbért tekintve, mint mondjuk tavaly ilyenkor."

Mint ismertette, a rezidens képzési díj a korábban rezidensi pótléknak nevezett bérelemet váltotta fel január 1-től az ismert egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetésével összefüggésben, amikor is megvalósult a nagy orvosi alapbéremelés, viszont számos korlátozás is bevezetésre kerül. A legtöbb orvosi bérpótlék beépítésre kerültek az alapbérekbe, az említett pótlékot eddig új címen a kórházak tovább tudták folyósítani, mert az állam az ehhez szükséges fedezetet továbbra is kifizette - ezt szüntette meg a március 20-i rendelet.

A Magyar Rezidens Szövetség az ügyben felvette a kapcsolatot az Emmivel és az Országos Kórházi Főigazgatósággal is. Ám azt közölték, hogy ők is a pótlék további biztosítását tartanák a legjobbnak, amennyiben erre lenne rá forrás - a szövetség arra nem kapott választ, hogy miért törölték el a pótlékot.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A vezetőségi tag szerint abban bíznak, hogy legalább visszafizetnie ne kelljen senkinek a már megkapott bért.

Valamint továbbra is indokoltnak tartanák, hogy valamilyen megkülönböztetés, többletelismerés kapcsolódna ahhoz, hogy valaki nemcsak a napi orvosi munkát végzi, hanem többletfeladatokat kell teljesítsen annak érdekében, hogy a szakorvosi képzésével haladni tudjon.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2025.05.25 09:17
Sok kapcsolat nem a szerelem hiánya miatt megy tönkre, hanem azért, mert a félrecsúszott, rossz mint...
vezetoi-coaching  |  2025.05.25 08:19
Nem a nyavalygó postok, mindenesetre... Amikor majd körbeér... amikorra mindenki felmond, aki ezt sz...
kovacstunde  |  2025.05.24 08:00
Tanácsadóként a harmadik nagy gazdasági válságidőszakot élem meg. Mindegyiknek más volt a kiindulópo...
hrdoktor  |  2025.05.23 11:42
Olyan dolgok miatt is fájhat a fejünk, amikre elsőre nem is gondolnánk. De vajon mik ezek és hogyan...
perfekt  |  2025.05.19 12:13
Az év végi zárás a vállalkozások számára nem csupán adminisztratív feladat, hanem a pénzügyi átlátha...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 30. péntek
Janka, Zsanett
22. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?