Idén márciusban ütötte fel fejét hazánkban a párosujjú patásokat érintő ragadós száj- és körömfájás járvány. De a hatásai még durvábbak lesznek.

A koronavírus miatt átalakult munkaerőpiaci viszonyok sokakat nehéz helyzetbe hoztak, ebből például a pályaváltás, átképzés jelenthet kiutat. Most egy új, 'Emberi oldal' nevű kezdeményezés segíti a válság miatt a karrierjükben új irányokat keresőket. Egyéni és csoportos mentorációval, szakértői előadásokkal és kézzel fogható praktikus tanácsokkal is készülnek.
Az állásportál rendszeres kutatásokkal vizsgálja a magyar munkaerőpiacot, a felmérések eredményei pedig egyértelműen rámutatnak, hogy bizonyos társadalmi csoportok nehezebben találnak a képességeiknek megfelelő munkát, mint mások. Ez a hátrányos helyzet egyaránt fakadhat aktuális élethelyzetükből, korukból, származásukból vagy egyéb adottságaikból. Az Emberi oldal kezdeményezése keretében az állásportál elismert szakértőket pénzügyileg támogatva, az említett hátrányos helyzetben lévő csoportoknak nyújt gyakorlati segítséget.
2021 tavaszán az első támogatott csoport a koronavírus miatt pályát váltók lesznek. A Covid-19-világjárvány ugyanis alapjaiban változtatta meg a hazai munkaerőpiacot. 2020 tavasza óta rengetegen veszítették el munkájukat, a megváltozott helyzet sokakat arra kényszerített, hogy átgondolják a helyzetüket. A megnövekedett bizonytalanság miatt azok is aktívabbá váltak az álláspiacon, akik ugyan nem veszítették el a munkájukat, de átértékelték karrierterveiket a végbement változások hatására. Sokak számára ebből a nehéz helyzetből a pályaváltás, átképzés jelenthet kiutat.
A válság miatt új karrier irányokat keresőknek az állásportál a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Munkaerőpiaci Szolgáltató Központját támogatva segít. Az egyesület több mint két évtizede dolgozik a munkaerőpiacon nehéz helyzetben lévőkért, a Profession.hu-val közös új kezdeményezés keretében az állásukat vesztetteket, pályaváltókat hasznos információkkal, gyakorlati tanácsokkal, szakértői előadásokkal, csoportos és egyéni pályaorientációs és munkaerőpiaci mentorációval segítik majd.
A pandémia első hullámában hoztuk létre azt az online munkapiaci mentorációs felületet, amelyen digitális formában, de mégis emberi arccal találkozhat az, aki munkapiaci válságba került, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, és annak partnerszervezetei által nyújtott, személyes munkaerőpiaci szolgáltatásának köszönhetően. A Profession.hu ezt a kezdeményezésünket indulástól felkarolta, és nagyon örülünk annak, hogy most tovább fejleszthetjük az együttműködést
– mondta el az együttműködésről Előd Ágnes, a szeretetszolgálat Munkaerőpiaci Szolgáltató Központjának vezetője.
10-ből 7 embert érint
Egy friss kutatás eredményei szerint Magyarországon 10-ből 7 ember váltott már pályát karrierje során. Tízből négyen ráadásul több alkalommal is kerültek ilyen helyzetbe. A pályaváltásban felülreprezentáltak a szakközépiskolai, technikumi, szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezők, míg a többszöri váltás az érettségizetteket érinti leginkább.
A nemek között nincs különbség ilyen tekintetben, a pályaváltás inkább korfüggő: 40 év felett már megnő a valószínűsége, hogy – akár többször is – váltás történjen egy munkavállaló karrierjében. A többségben néhány év alatt megérik a váltás gondolata: a legtöbben 1-5 év után váltottak, de gyakori az is, hogy valaki 5-10, vagy akár 10-20 évet is eltölt korábbi szakmájában.
A pályaváltók közel fele azért vált, mert elégedetlen a fizetésével.
Minden negyedik pályaváltónak megszűnt a munkahelye, és az eredeti szakmájában nem talált állást. Minden tizedik esetben pedig a koronavírus-járvány miatt leálló szektorok kényszere szülte a pályaváltást. Ugyanilyen arányban fordult elő, hogy a gyerekvállalás utáni visszatérés miatt kellett új szakma után néznie a munkavállalóknak. Minden ötödik pályaváltó pedig azért módosított irányt, mert kiégett, és úgy érezte, muszáj mást csinálnia.
A legtöbben az értékesítés, kereskedelem, gyártás, termelés, adminisztráció és irodai munka, valamint a koronavírus-járvány által leginkább sújtott szektor, a vendéglátás, idegenforgalom területéről váltottak. A pályaváltók 31 százaléka olyan határterületek felé mozdult, ami valamiben hasonlított korábbi szakmájához. A válaszadók 27 százaléka a szakképzettséget, korábbi tapasztalatot nem igénylő pozíciók között keresett új irányt. De népszerű az átképzés is: a váltók 25 százaléka munka mellett vett részt valamilyen programban. Ha valaki belevág, maga a folyamat egyébként viszonylag gyors: a válaszadók közel fele maximum fél év alatt el tudott helyezkedni új választott területén.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kutatásunk eredményei szerint a pályaváltók többsége nem kapott segítséget pályamódosítása vagy átképzése során, és nem is rendelkezett információval arról, hogy egyáltalán honnan igényelhetett volna támogatást. Emberi oldal kezdeményezésünkkel, melynek keretében elsőként a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját támogatjuk, ezen a helyzeten szeretnénk változtatni. Fontos számunkra, hogy a pályaváltás előtt állók minden szükséges információt és segítséget megkapjanak ehhez a komoly döntéshez
– mondta el Varga Balázs, az állásportál marketing igazgatója.
A pályaváltók 67 százaléka elégedett új szakmájával
A váltással elégedettek úgy érzik, kihozták az adott helyzetből a legjobbat, és megfontolt döntést hoztak. Többen bánják, hogy nem tették meg ezt a lépést korábban. Sokan pályaváltás közben jöttek rá, hogy mennyire megéri időnként váltani, ezért a későbbi váltásoktól sem zárkóznak már el – adott esetben további (akár önköltséges) átképzés árán is. Azok, akik nem elégedettek, általában a döntés kényszerűségét, illetve elhamarkodottságát említették a probléma forrásaként.
A pályaváltók 93 százaléka szerint a pályaváltás, átképzés teljesen új lehetőségeket és távlatokat nyit meg. 66 százalékuk szerint a váltás hátránya azonban, hogy nincs rá garancia, hogy az ember az új szakmájával elégedettebb lesz, 60 százalék szerint pedig ez egy mentálisan megterhelő folyamat. Éppen a fentiek miatt javasolt szakemberek – például a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkaerőpiaci mentorainak – segítségét igénybe venni hozzá, hogy minél jobb döntést hozhassunk meg.
Pozitív megítélés a kollégák és a munkáltató oldaláról is
A kollégák kevésbé befogadók a friss pályaváltóval szemben? A válaszadók harminc százaléka ettől tart, ám felmérésünk eredményei ezt egyértelműen cáfolják: a többség örülne a másfajta szemléletmódnak és friss lendületnek, amit egy pályaváltó a csapatba hoz.
A pályaváltókkal kapcsolatos benyomások a munkáltatók szemszögéből is pozitívak: a cégek döntő többsége szívesen alkalmazna olyan munkavállalót, akinek pályaváltóként az adott vállalat lenne az első munkahelye az új szakmájában. A cégek harmadánál dolgozik jelenleg olyan munkavállaló, aki átképzést követően helyezkedett el. Tízből hét cégnél pedig olyan munkavállaló is dolgozik, aki korábban kizárólag teljesen más területeken szerzett munkatapasztalatot. Megéri tehát pályaváltókat alkalmazni: a motiváció és az új nézőpont komoly előnyt jelentenek a hazai vállalatok véleménye szerint.
Így kaphat segítséget
Az Emberi oldal kampány weboldalán május 3-tól megtalálható minden olyan hasznos információ és kutatási eredmény, ami segíthet a pályaváltás iránti elköteleződésben, illetve az első lépések megtételében – legyen szó akár átképzésről, akár vállalkozóvá válásról.

Óriási a baj, rengeteg képzett szakember menekülne Magyarországról: ki fog dolgozni a gigagyárakban?
A műszaki felsőoktatásban tanulók közel kétharmada külföldi elhelyezkedésben is gondolkodik.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


