Eldőlt, hogy hogyan osztják szét az egészségügyi dolgozók között a népegészségügyi termékdíjból (chipsadóból) idén befolyó több mint hárommilliárd forintot - írja a Magyar Nemzet. A 120 ezer egészségügyi dolgozó közül körülbelül 42 ezer számíthat a pénzre.
Azok lesznek jogosultak a pluszpénzre, akiket a jelenlegi 20 ezer forintos munkahelyi pótlékalap 36, 120 vagy 150 százaléka illet meg. A 150 százalékos kategóriába többek között az aneszteziológián és az intenzív ellátásban dolgozó orvosok, szakasszisztensek és ápolók, a műtősök és a műtőben dolgozó szakasszisztensek tartoznak. A 120 százalékosba a röntgen mellett vagy a vérrel és vérkészítménnyel dolgozók, illetve a pszichiátria, valamint a szülészet szakdolgozói tartoznak. A 36 százalékos kategória az összes többi asszisztensre és szakasszisztensre vonatkozik. A mentősök is jogosultak lesznek a juttatásra, amelyet megkapnak a katonai egyenruhás egészségügyiek és a tököli rabkórházban dolgozók is.
A pluszpénz összege háromhavi pótléknak felel meg, ami azt jelenti, hogy egyesek bruttó 27 600, mások pedig 72 000 vagy 90 000 forintot kapnak. A lap szerint az érintettek még az idén hozzájuthatnak a bérkiegészítéshez.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


