A kormány március 30-ai ülésén döntött a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásáról: az új cafeteria elemet a munkáltatók évi 300 000 forint értékben adhatják a munkavállalóknak járulékmentesen, kedvező adózással.
A Széchenyi Pihenő Kártyával szálláshely-szolgáltatással együttesen vehetők igénybe azok a szolgáltatások, amelyek a pihenést, valamint az egészség védelmét és megerősítését szolgálják.
Ide tartoznak a szálláshely-szolgáltatás, az éttermi vendéglátás, a fürdőszolgáltatások, a betegségmegelőző és egészségmegőrző, valamint az egészséghelyreállító szolgáltatások, a múzeumi, a színházi, a növény-állatkerti, az egyéb művelődési intézményi belépők, a természetvédelmi területek, a tematikus parkok, a szabadidőparkok belépői, az utazásszervezőknél megrendelt belföldi utazási csomag, a testedzési szolgáltatások, valamint a verseny- és lovaglóistállók szolgáltatásai.
Jelenleg az üdülési csekket a minimálbér öszegéig - 78 ezer forintig - 19,04 százalék, a fölött pedig 51,17 százalék adó terheli. A Széchenyi Pihenő Kártyánál 300 000 forintos keretösszegig csak a 16 százalékos személyi jövedelemadót kell majd megfizetni. A munkáltató ezen felül is utalhat a kártyára, de ezt az összeget az egyéb jövedelmekkel azonos járulékok terhelik. Minden munkavállaló egy társkártyát kaphat térítésmentesen.
Annak érdekében, hogy a munkavállalók 2012-ben minél szélesebb körben a SZÉP Kártyát választhassák, már 2011-ben kész és működő rendszert kell felmutatni számukra. A SZÉP Kártya piaci bevezetése a kormányrendelet hatályba lépését követően néhány hónapot vesz igénybe.
Széchenyi Pihenő Kártya elfogadóhellyé váláshoz nem kell feltétlenül POS terminállal rendelkezni: a kormányrendelet szerint a kibocsátó köteles megteremteni az internetes fizetés technikai feltételeit is, vagyis elegendő az elfogadáshoz internetes kapcsolattal rendelkezni. A Széchenyi Pihenő Kártya rendszerében várhatóan több kibocsátó intézmény is részt vesz, az elfogadónak azonban elegendő mindössze egy intézménnyel szerződnie.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Széchenyi Pihenő Kártya elősegíti a lakosság egészségi állapotának javítását, a munkahelyteremtést, a belföldi turizmus élénkítését és az egészségturisztikai motivációjú utazások arányának növelését. A kártya alkalmazása becslések szerint 3-5 éves időtávon belül a belföldi turizmus mintegy 35 százalékos fellendülését eredményezi. A multiplikátorhatás figyelembe vételével a GDP 0,64 százalékos bővülése és a költségvetési egyenleg 0,13 százalékos GDP arányos javulása várható - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


