Jelentős változások mentek végbe a béren kívüli juttatások rendszerében. Idén a legfontosabb változás, hogy a korábban korlátlan mértékig igénybe vehető adómentes internet támogatás adókötelessé vált, illetve havi 5 ezer forintban korlátozták. E mellett elmondható, hogy az öt igazán népszerű juttatás pozíciója idén is megingathatatlannak bizonyult.
Adómentes kategóriában maradt továbbra is a kockázati élet- és balesetbiztosítás, a lakástámogatás, a számítógép-használat támogatása, valamint itt új elemként jelent meg az évi 50 000 Ft értékhatárig adható sportbelépő támogatás. Bár egyes utalványszolgáltatóknál egyelőre megmaradt a hidegétkezési utalvány, a szabályozás idén már nem tesz különbséget a korábban kétféle étkezési utalvány között.
A c1 cafeteria idén is megvizsgálta azt, hogy az év eleji cafeteria-nyilatkozatok során miképpen alakult az egyes béren kívüli juttatások népszerűsége. A felmérés a társaság rendszerében nyilvántartott közel 30 ezer munkavállaló cafeteria nyilatkozata alapján készült el. A nem reprezentatív mintában megtalálhatók budapesti és vidéki kis-, közepes- és nagyvállalatok valamint számos intézmény is.

Az eredmény alapján szembetűnő, hogy az étkezési utalvány népszerűsége tovább emelkedett és a vizsgált mintában idén már megközelítette a 45%-os arányt. Az étkezés mellett csupán a helyi közlekedés tudta növelni némileg a részesedését, a legnagyobb visszaesést pedig a várakozásoknak megfelelően az internet támogatás szenvedte el. Az öt igazán népszerű juttatás pozíciója továbbra is megingathatatlannak bizonyult, együttes részesedésük szintén növekedett és idén már meghaladja a 97%-ot. Így aztán az is megállapítható, hogy a néhány adómentes juttatás is csak elenyésző népszerűséget tudott szerezni dacára a teljes adó és járulékmentességnek.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A versenyszférában működő vállalatokról elmondható, hogy 2011-ben érdemi mértékben nem változtattak a munkavállalók részére rendelkezésre álló cafeteria keretek mértékén. A költségvetési szféra vállalatainál és intézményeinél viszont idén a keretet évi 200 000 Ft-ban maximálták, így az ilyen vállalatok némelyikénél jelentősen csökkent a béren kívüli juttatások mértéke.

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


