Egyre többen dőlnek be az átverős ajánlatnak

2011. február 12. 15:02

A tavalyi évben sokan kifogásolták egyes nyelviskolák megtévesztő magatartását. Emiatt több tucatnyi panasz érkezett a Nyelviskolák Szakmai Egyesületéhez, a szervezet ezért jogsegély szolgálatot indított - adta hírül az InfoRádió.

Országszerte jellemző, hogy több nyelviskola az emberek jóhiszeműségét kihasználva igyekszik szolgáltatásait eladni - ennek pedig egyre többen dőlnek be. Az esetek zömében rámenős értékesítő beszéli rá telefonon az illetőt százezer, olykor egymillió forintos(!) nyelvtanfolyamra, és ha valaki bizonytalan, akkor a lakásában keresik fel, ott íratják alá vele a szerződést.

Maros Szilvia is jelentkezett 2004-ben egy püspökladányi nyelviskolába, aláírt, fizetett, és ment is a tanórákra egy darabig. Miután munkahelyet váltott, nem járt a képzésre, ezért nem is fizetett. Évek múlva kereste meg az iskola, ekkorra bírósági eljárás lett az ügyből.

"A nyelviskola a tanfolyam teljes összegét és a végrehajtói eljárás költségeit követelte rajtam. Ez 160-180 ezer forint között van, és ha nem fizetem ki, akkor viszik a házamat" - mondta az InfoRádiónak. Maros Szilvia elismerte, hogy figyelmetlen volt a szerződéskötéskor, ezért nem is sejtette, hogy akkor is ki kell fizetni a nyelvtanfolyam díját, ha nem jár be az órákra.

Sipos Júlia, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének főtitkára szerint tipikus módszer a pénznyelő iskoláktól, hogy szabálytalan szerződést irattatnak alá, ráadásul olyat, ami átláthatatlan.

"A szerződés olyan apró betűvel van írva, ami szabad szemmel alig olvasható, emellett olyan kereszthivatkozások, alá- és fölérendelések vannak benne, amelyeket alig lehet követni, ráadásul szóban élénken lekötik a delikvensnek a figyelmét" - magyarázta az InfoRádiónak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Égnek a telefonvonalak a Nyelviskolák Szakmai Egyesületénél a trükköző nyelviskolák miatt, ezért a szervezet jogsegély szolgálatot indított. Sipos Júlia szerint érdemes néhány jó tanácsot megfogadni. "Ne kössenek a saját lakásukon szerződést, ne higgyenek az irreálisan gyors eredményeket kínáló iskoláknak, tájékozódjanak megbízható forrásból, és olyan szerződést, amit nem értenek, ne írjanak alá!"

A Nyelviskolák Szakmai Egyesületétől eddig több tucatnyian kértek segítséget bírósági eljárásuk miatt. Valószínűleg a tájékoztatásra még inkább szükség lesz a jövőben, ugyanis a peres ügyeket követően a nyelviskolák egy része nevet váltott, vagy ugyanazon tulajdonosi körrel, több néven folytatta tevékenységét.

 

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 28. vasárnap
Kamilla
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?