17 °C Budapest

Orbán: változik a nyugdíjrendszer, jönnek a válságadók

Pénzcentrum
2010. október 13. 16:02

Ma délután 3 órától a Millenáris Teátrumon a Széll Kálmán Alapítvány "Hogyan tovább Magyarország?" című rendezvényén beszélt Orbán Viktor kormányfő. A miniszterelnök ismét megemlítette, hogy ma Magyarországon hiányzik egymillió munkahely és egymillió gyerek.

A kormányfő beszédében jelezte, hogy a második gazdasági akciótervet hétfőn terjeszti be a parlamentnek és jelenleg nem sorolja fel annak összes pontját.

Felvezetőjében jelezte: egyrészt "természetes, sőt kívánatos, ha valaki komoly profitot termel", illetve nagy értéket jelentenek számunka a nagy külföldi tulajdonú vállalatok. Később úgy folytatta: most változott az (államháztartási) helyzet, szükség van az áldozatvállalásra. Azoktól kér most több áldozatot a kormány, akik eddig kevesebbet adtak. A második akcióterv egyik célja az, hogy arányossá tegyük a válság okozta terhekből való részesedést - fogalmazott a kormányfő.

A kormány egyszerre az alábbi céloknak szeretne megfelelni:

- nem engedik az államadósság növekedését

- lehetővé fogják tenni, hogy az ország finanszírozási igényét ne nemzetközi szervezetektől, hanem a piacról tudjuk bevonni

- tarthatóvá teszik az idei 3,8%-os hiánycélt, illetve a 3%-os 2011-es hiányt

A fenti célok érdekében a kormányfő bejelentette, hogy a bankadó után "további válságadók jönnek", átmeneti jelleggel, amelyek három évre vonatkoznak:

- a távközlési és a telekommunikációs szektor évi 61 milliárd forintot fizet,

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- az energiaszektortól évi 70 milliárd forintot vár a kormány,

- a kereskedelmi láncoktól évi 30 milliárd forintot, sávos kivetésű adó formájában.
A "válságadók" mellett a kormány az akcióterv keretében döntött arról, hogy az államháztartási kiadási oldalán is lesz megtakarítás:

- november elsejétől a kormány felfüggeszti a magánnyugdíjpénztári szektor felé havonta átutalt 30 milliárd forintnyi összeg folyósítását 2011. december 31.-ig, emellett még idén törvényt alkot a kormány arra, hogy a szektor felől visszaléphessenek emberek az állami pillérbe (a szabályozást nem részletezte Orbán).

- nem köt új PPP-s szerződéseket és a jelenlegieket is újra fogja tárgyalni.

 

 

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.05.11 13:32
Három szakértő beszélgetéséből szemez ez az article: https://telex.hu/techtud/2025/05/05/a-termesz...
kovacstunde  |  2025.05.10 08:00
Egy elismert kortárs magyar író regényét olvasom. Jól szerkesztett, olvasmányos mű. A történet közép...
perfekt  |  2025.05.07 11:01
A Canva egy hihetetlenül sokoldalú eszköz, amely lehetővé teszi, hogy profi kinézetű vizuális tartal...
hrdoktor  |  2025.05.07 07:13
A térdfájdalomnak több oka is lehet, leggyakrabban térdízületi gyulladás miatt alakul ki. Az elválto...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 11. vasárnap
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?