A magán-nyugdíjpénztári rendszer fenntarthatóságát a jelenlegi formában több szakértő is kétségbe vonja. A kifogások között az első helyen a magas költségek és az alacsony reálhozamok állnak - írja a Napi Gazdaság.
Pellei József, a VIT Nyugdíjpénztár ügyvezetője elmondta, hogy csak kampányfogásnak tudja minősíteni az alacsony reálhozam és a magas költségszint emlegetését akkor, amikor a befektetési szabályok abba az irányba tolják a pénztárakat, hogy lehetőleg a magyar államot finanszírozzák. A szakember az októbertől életbe lépő, a magánkasszák devizakitettségét korlátozó rendelkezésekre utal, ugyanakkor a magyar állampapírpiac hozamánál nagyobbat várnak a pénztáraktól, a kettő együtt nem megy.
Paczolai Szabolcs, a Dimenzió Magánnyugdíjpénztár ügyvezetője hozzátette, hogy amennyiben a költségeket magasnak ítéljük, akkor a jogszabályi előírások számosságát, bonyolultságát és gyakori változtatását, az ezeknek történő megfelelést is figyelembe kell venni.

Az indulási szakaszra jellemző relatíve magas költség viszonylag egyoldalú, kötvénytúlsúlyos befektetési összetétel mellett már régen a múlté - állították az Aegon kasszájánál. Az elmúlt évekre "beérett" a nyugdíjpénztári szektor, és csökkenő díjak mellett a befektetési időszakhoz illő hosszú távú, szofisztikált befektetéseket kezelnek, így mind a költségek, mind az elérhető reálhozam oldaláról magas nettó megtérülés várható.
Ezzel szemben a tb-nyugdíjrendszer, tekintettel az elmúlt időszakban az egyensúly érdekében folyamatosan végrehajtott szigorításokra (nyugdíjformula, svájci indexálás szigorítása, korhatáremelés, 13. havi nyugdíj eltörlése), jelentős negatív "reálhozamot", megtérülést nyújtott tagjainak.
Korábban (kattints, olvass, játssz és nyerj lapostévét!):
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Vajon hol kapják a legtöbb nyugdíjat Magyarországon?
Recseg-ropog a magyar nyugdíjrendszer
Hogy lehet hozzájutni az elhunyt élettárs utolsó nyugdíjához? + nyomtatvány
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


