16 °C Budapest

Figyelem! 20-i bevallási és befizetési határidő

2009. november 20. 07:02

November 20-án, azaz ma van a határideje több bevallásnak és befizetésnek az APEH felé, a mai napon szedi az adóhivatal például a központi költségvetés egyik legjelentősebb adóbevételét az általános forgalmi adót (áfa) is.

Az áfát főszabály szerint az eladó önadózás alapján fizeti meg az adóhatóságnak, havonta, negyedévente vagy évente. Az áfa fizetés gyakorisága attól függ, hogy az adófizető nettó módon számított fogyasztási adója elérte-e az adóévet megelőző második évben a 10 millió forintot, ez esetben havi adófizetésre kötelezett az adózó. Amennyiben az előbbi érték 4 és 10 millió forint között alakult, negyedéves adófizetés kötelező, 4 millió forint alatt pedig éves áfa fizetés is lehetséges.

Az adófizetési kötelezettség szempontjából a teljesítés dátuma az irányadó. A teljesítés hónapját, negyedévét illetve évét követő hónap 20. napjáig kell bevallani és megfizetni a vállalkozásoknak az áfa bevételeket. A mai napon, a havi bevallók október havi áfa bevételén van a sor, a 2009-es eddigi áfa bevételeket a következő grafikon szemlélteti.


November 20-i határidővel várja el az APEH, hogy az adózók eleget tegyenek az áfán kívüli számos, törvényben rögzített bevallási és befizetési kötelezettségeiknek is. A ma esedékes bevallási és befizetési kötelezettségeket a következő táblázat sorolja fel tételesen:

Egyes 20-i befizetési kötelezettségek utalási számlaszáma a következő táblázat alján megtalálható:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)


A jó hír, hogy ebben a hónapban már nem kell az adózóknak több APEH határidőre figyelniük, a rossz pedig, hogy a maival együtt már csak 11 nap maradt a novemberből.

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.05.09 11:02
Testvére postjából... Az első, észak-amerikai, US (Chicago) gyökerű, ‘fiatal’ (69…), min. angolul,...
perfekt  |  2025.05.07 11:01
A Canva egy hihetetlenül sokoldalú eszköz, amely lehetővé teszi, hogy profi kinézetű vizuális tartal...
hrdoktor  |  2025.05.07 07:13
A térdfájdalomnak több oka is lehet, leggyakrabban térdízületi gyulladás miatt alakul ki. Az elválto...
kovacstunde  |  2025.04.27 09:00
Sokhelyen, sokféle iskolákban tanítják a raport létrehozásának lehetőségét, amely a két fél egymásra...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?