Mintha valamelyik popsztár koncertjére, vagy a foci VB döntőjére szeretne jegyet venni, úgy áll sorba az az 5 ezer ember, akik "csak" egy londoni állásbörzére próbálnak bejutni.
Nagy-Britanniában dübörög a munkanélküliség: a legfrissebb adatok szerint a szigetországban a munkanélküliek száma meghaladja a 2,47 milliót. A nyári hónapokban közel 90 ezer embert bocsátottak el, ráadásul a fiatal munkanélküliek aránya megközelíti az egymilliót.

Szakértők szerint a munkanélküliség a következő hónapokban továbbra is nőni fog, és 2010-ben sem hagy majd alább az elbocsátási hullám.

Az elkeseredett munkakeresők minden szalmaszálat megragadnak, sokan képzettségüktől függetlenül szinte bármilyen munkát elvállalnának. Nem véletlen, hogy ilyen hatalmas sor alakult ki tegnap egy londoni állásbörze bejáratánál. Becslések szerint legalább 5 ezer ember várakozott órákon keresztül azért, hogy bejuthasson a rendezvényre. A sor még ennél is hosszabb lehetett volna, de az idő szűkössége miatt a szervezők sokakat már nem engedtek beállni a várakozók közé.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


Régen látott munkaerőpiaci válság körvonalazódik: egyre több magyar retteghet a kirúgástól 2025-ben?
Miközben a munkaerőpiac első ránézésre stabilnak tűnhet, a felszín alatt komoly átrendeződés zajlik, erre pedig jobb felkészülni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


