Bizonyára sokak, de különösen a fiatalabb korosztály fejében megfordult már, hogy munkahelyet, sőt munkakört változtatna, mivel a jelenlegivel nincs megelégedve, vagy rájött, hogy mégsem ez a terület érdekli. A tapasztalathiány azonban sokakat eltántorít egy ilyen lépéstől, pedig egyáltalán nem elképzelhetetlen a siker!
Nem kizárt, hogy hamarosan nem csak a vállalkozó kedvűek, de azok is munkahely keresésre szorulnak, akik a válság nyomán elveszítik állásukat. A világ egyik vezető karrier-tanácsadó cége, a DBM vezérigazgatója szerint a huszonévesek lehetnek az elsők, akik a kijárat felé veszik az irányt a munkahelyükön, ők ugyanis "bevállalósabbak" idősebb kollegáiknál.
A szakértő szerint a mai fiatalok hajalmosabbak beismerni, ha a munkájuk nem azt nyújtja, mint amit vártak tőle, így karrierjük során akár 7-10 alkalommal is munkahelyet váltanak, amiből 2-3 alkalommal akár pályaváltásra is sor kerül.
A DBM kutatásai szerint a munkahely-változtatások 10-15 százaléka esetén egészen új munkakört keresnek az emberek, igaz ez az arány iparáganként változó. A pénzügyi szolgáltatások szektorban például a munkahelyet változtatók negyven százaléka új iparágat keres, míg az IT szektorban ez csak 9 százalék körüli - köszönhetően a technológiafejlődés miatti újabb és újabb lehetőségeknek a területen belül.
De mégis hogyan döntsük el, hogy mi az a terület, ami minket valóban érdekel? A tanácsadó szerint ez a legfontosabb kérdés, hiszen ha már ezt tudjuk, egy interjún is határozottan érvelni tudunk amellett, hogy miért éppen minket vegyenek fel a pozícióra.
Mindenképp tegyük fel magunknak a kérdés, hogy eddigi munkáink során mikor éreztük magunkat a elégedettnek, melyik munka vagy feladat során tudtuk a maximumot kihozni magunkból? Egyedül, vagy csapatban tudunk-e hatékonyabban dolgozni? Milyen képességek, készségek birtokában állunk?
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ha ezekre nagyjából megtaláltuk a választ, keressünk egy objektívnak mondható tanácsadót, aki lehet egy szakember, vagy fiatalabbak esetén a szülők barátai is, és kérdezzük meg, hogy ők mit gondolnak az ötleteinkről.
Szintén sokat segít, ha olyan emberekkel is beszélgetünk, akik a kiválasztott területen dolgoznak, nyugodtan kérjük meg ismerőseinket, hogy mutassanak be minket olyanoknak, akik segíteni tudnak, de közösségi oldalakon - ilyen például a LinkedIn, amit korábban mi is bemutattunk - is tájékozódhatunk, akár olyanokra bukkanva, akik egy interjút is el tudnak intézni nekünk.
És semmiképp ne ijedjünk meg, ha az önéletrajzunk nem hemzseg az olyan állásoktól, ami az adott területhez kapcsolódik, hiszen mindenhol ragad az emberre olyan tudás, vagy képesség, ami például a problémamegoldásban segít, márpedig ez az egyik legfontosabb kvalitás, amit a munkaadók keresnek!

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


