Télen fejeződött be a "csillagszóró" hadművelet, tavasszal a "kikelet". Az utóbbinál közel kétszer annyi szabálytalanságot tártak fel: az ellenőrzött munkavállalók 64 százalékánál foglalkoztatásbeli problémákat találtak - írja a Napi Gazdaság.
Jó munkát végeztek a felügyelők, főleg ami az ellenőrzési célterületek megválasztását illeti. A kikelt hadművelet keretében elsősorban ugyanis autóbontó, autójavító, színesfém-kereskedő, illetve fakitermelő vállalatok körében végeztek kiemelt ellenőrzéseket.
A szabálytalanságok közül minden második munkaszerződéssel, vagy épp bejelentés nélküli foglalkoztatással kapcsolatos, és a fakitermelő cégek körében a legjelentősebb.
Az alkalmi munkavállalói könyvvel való visszaélés a leggyakoribb, itt a munkaadó és munkavállaló együttműködve bújik ki a közteher fizetési teher alól. Ez a jellegű szabálysértés elsősorban a vendéglátás, építőipar, vagyonvédelem és kereskedelem területén jellemző.
Szintén igyekeztek lecsapni az olyan munkáltatóra is, aki nem tartja be a munkavédelmi szabályokban előírtakat. Minden tizedik munkáltató súlyosan veszélyes körülmények között foglalkoztatja munkavállalóit, de jellemzőek voltak a hiányos, koszos szociális helyiségek is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Bár a legtöbb ellenőrzés alá volt munkáltató együttműködést tanúsított az ellenerőzések során, akadtak olyanok is, akik igyekeztek ellenállni a vizitnek. Esetükben rendvédelmi szervek is segítették a hatósági felügyelők munkáját.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.