4 °C Budapest
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)

Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)

PR
2024. december 16. 05:00

Az MCC és a Design Terminal közös célja, hogy a tehetséges fiatalokat támogassa abban, hogy ötleteiket ne csak papírra vessék, hanem meg is valósítsák. Az idei Ötlet Inkubátor program nem egyszerű képzés volt – egy utazás, amely során a résztvevők saját határaikat feszegették, tanultak egymástól és mentoroktól, miközben egy közösség részévé váltak.

Lánczi Péter, az MCC Általános főigazgató-helyettese elmondta, hogy az MCC embereszménye nagyon közel áll a vállalkozói embereszményhez. “Olyan embereket keresünk, akik megértik, mérlegelik a kockázatokat és az alapján cselekednek. Az Ötlet Inkubátor program tökéletes arra, hogy megtaláljuk és képezzük ezeket a tenni vágyó fiatalokat.”  

A közös program egyértelmű üzenetet hordoz: a vállalkozói szférában nemcsak hely, hanem óriási lehetőség is rejlik a fiatalok számára. És ha valaki ma egy álommal indul, holnap már a siker kapujában találhatja magát.

Jónás László a Design Terminal ügyvezetője kiemelten fontosnak tartja, hogy a résztvevők megtalálják azokat a témákat, amikkel valójában érdemes foglalkozni. “Azt láttuk ezen az eseményen, hogy nem csak a győztesek, de az összes versenyző nagyon jól határozták meg azt a területet, ami fontos problémára mutat rá.”

2024 november 22-én nagy izgalmak közt zajlott le le az MCC és a Design Terminal közös Ötlet Inkubátor programjának záró eseménye. A Demo Day során a résztvevő csapatok, akik hónapok óta dolgoztak ötleteik megvalósításán, végre reflektorfénybe léphettek. Ez a nap nemcsak a program végét, hanem sokuk számára egy új fejezet kezdetét jelenti a vállalkozásindítás világában.

Egy Ötletből Életre Hívott Történet

A program két intenzív képzési hétvégét foglalt magában, ahol a fiatalok nemcsak technikai tudást szereztek, hanem valódi inspirációt kaptak a gyakorlati vállalkozásindításhoz. A digitális marketing, piackutatás és üzleti tervezés mellett arra is bátorították őket, hogy merjenek nagyot álmodni – és aztán tegyenek is érte, mert a beletett munka nélkül nincs eredmény.

A Pillanat, Amikor Minden Összeállt

A Demo Day volt a program megkoronázása, ahol a csapatok vállalkozási terveiket prezentálták egy szakmai zsűri előtt. A bemutatók nemcsak ötleteket, hanem történeteket is meséltek: honnan indultak, milyen akadályokat küzdöttek le, hová és miért szeretnének eljutni. A zsűritagok szakmai háttere biztosította az objektív és inspiráló értékelést: Kovács Osváth Zoltán, a Faculty Group Senior Associate-je és a Mathias Corvinus Collegium felügyelőbizottsági tagja, Jónás László, a Design Terminal szakmai igazgatója és ügyvezetője; valamint Prof. Dr. Cséfalvay Zoltán, egyetemi tanár és az MCC Technológiai Jövők Műhelyének vezetője.

A verseny győztesei:

1. helyezett: Emlékőrök, akik egyedülálló online platformot találtak ki a sírgondozásra azok számára, akik nem tudnak személyesen odafigyelni szeretteik nyughelyére.

2. helyezett: a DeepCards egy innovatív tanulókártya applikáció, amely a spaced repetition módszert használja a hosszú távú memória fejlesztéséhez.

3. helyezett: a MiniMakett egyedi 3D maketteket készítő vállalkozás, ami segíti az ügyfeleket elképzeléseik megvalósulásában ingatlan tervezés során.

Csapos Zsolt, a győztes csapat egyik alapítója úgy gondolja, hogy az ötletük társadalmi hasznossága és kézzelfogható jellege hozta meg nekik a sikert.

A zsűri végül 2 millió forintnyi támogatást osztott ki a legjobban teljesítő csapatok között, hogy segítse őket az első lépések megtételében. De a program valódi nyertesei nem csak a díjazottak voltak – minden résztvevő gazdagabb lett tudással, tapasztalattal, és egy közösséggel, amely támogatja őket a továbbiakban is.

Design Terminal Powered by Civitta  
 
A Design Terminal egy nemzetközi innovációs ügynökség. Tehetségeket és vállalkozásokat támogatnak a fejlődésben ingyenes üzleti konzultációval és személyre szabott akcelerátor programokkal. Az európai színtéren egyre nagyobb szerepet vállalnak Horizon projektek konzorciumainak tagjaként és vezetőjeként. Abban hisznek, hogy az innováció elképzelhetetlen optimista közösség nélkül, ezért nagy hangsúlyt fektetnek az élmény alapú programokra és széles kapcsolatrendszerrel támogatják a mentoráltakat. 
https://designterminal.org/hu 

(x)

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 16. hétfő
Etelka, Aletta
51. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33