Ők az akcióterv vesztesei: akiket cserbenhagy a mentőcsomag

2011. június 14. 12:02

Pénteken benyújtották a parlamentnek a Nemzetgazdasági Minisztérium által kidolgozott Otthonteremtési Akcióterv törvényjavaslatát. Végre kiderült, kikre fog vonatkozni a kilakoltatási kvóta és az árfolyamfixálás. Akik nem lakáscélú hitelt vettek fel, azonnal elveszíthetik lakásaikat. Még többen, például azok, akik már kaptak banki könnyítést, nem kérhetik a fix árfolyam védelmét. Itt vannak a részletek.

Átstrukturált hitelek
Az átstrukturált jelzáloghitelek (kisebb törlesztő részlet érdekében, fizetési feltételekben megváltoztatott hitel) aránya az év első negyedében tovább nőtt, és a teljes bankrendszerben elérte a 10,4%-ot (az MNB statisztikája e téren bővebb kört fed le, a korábbi adatszolgáltatásának megfelelő szám 9,7%). Az átsrukturált hiteleknek közel 27%-a esett 30 napon túli, és 17%-a 90 napon túli késedelembe, ezek az arányok nagyjából stagnálást mutatnak az elmúlt fél évben. Az átütemezett hitelek tömeges lejárati hulláma, melyet az MNB-nél korábban prognosztizáltak, egyelőre elmaradt. Ennek oka, hogy 2010 harmadik negyedéve óta több mint 40 százalékkal nőtt az átstrukturált állomány, ami "felhígította" a késettségi mutatókat, másrészt minden harmadik esetben meghosszabbították a lejárt türelmi időszakokat

A rögzített árfolyam alkalmazási időszaka alatt a hiteladós nem állhat fizetéskönnyítő program hatálya alatt - áll a beadott törvényjavaslatban. Így azok, akik valamilyen banki könnyítést kaptak és az a következő 3 évben is fenn áll, nem kérhetik az árfolyamrögzítést. Ahogy, mi is beszámoltunk májusban a jelzáloghiteleken belül 10,4 százalék az átstrukturált hitelek aránya, ennek 40 százaléka lakáscélú. Ez több tízezres nagyságot jelent.

Elemzés a témában: Befektetési lehetőség az árfolyamrögzítés? Megszólalt az OTP

Nem kérhetik még az árfolyamrögzítést, a válság előtt 30 millió forintnál nagyobb értékű ingatlant vásárlók, a 90 napnál nagyobb késedelemmel rendelkezők és a fizetéskönnyítéssel rendelkezők. A válság előtti vonatkozásban értelmezett 30 milliós értékhatár, mára jócskán lejjebb tolódhatott. Olyan ingatlanokat tulajdonosai is bajba kerülhetnek, akik ma 20 millió forint körül tudják csak eladni ingatlanjukat. Az akár 20-30 százalékos értékvesztést elszenvedett ingatlanok többsége vidéken található. A budapesti, főleg budai frekventált helyen lévő lakások jóval kisebb mértékben veszthettek értékükből - válaszolta a Pénzcentrum.hu kérdésére a Portfolio.hu elemzője.

A moratórium utáni kvótarendszer védelme is csak azokat fogja érinteni, akik lakáscélra vették fel a jelzáloghitelüket. Akik, akár az egyszerűbb ügyintézés miatt szabad felhasználású hitelt választották, nagyobb arányban veszíthetik el az otthonaikat július 1. után.

Frankhiteles vagyok: vajon kérjek árfolyamrögzítést?

A gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés megkötését a hiteladós 2011. év december hónap 31. napjáig írásban kezdeményezheti devizakölcsönt nyújtó pénzügyi intézménynél - áll a törvényjavaslatban. Így eddig az időpontig gondolkodhatnak a bajba került hitelesek a lehetőségeikről.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. április 6. 10:00
Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a HOLD Alapkezelő! The post A húsvét számokban appeared first on HO...
MEDIA1  |  2026. április 4. 16:55
A Viasat- és AXN-csatornákkal Magyarországon is érdekelt Antenna Group mögött álló K Group megvásáro...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 6. 18:31