2016-tól nem maradhat devizahitel Magyarországon

Pénzcentrum
2014. november 4. 16:15

A Fidesz-KDNP azt javasolja, hogy a fogyasztói kölcsönszerződéseknél a bank csak háromévente változtathasson a kamaton, kamatfeláron - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden Budapesten, a kormánypárti képviselőcsoport ülése után.

A jövő héten a parlament elé kerülő, a fair bankokról szóló előterjesztésről tájékoztatva a frakcióvezető jelezte:

Háromévente is csak úgy lehetne emelni a kamatot, kamatfelárat, ha a bank legalább 90 nappal korábban közli ezt, és meghatároz egy kamatváltoztatási mutatót, egy objektív indexet, amelyet a jegybanknak jóvá kell hagynia.

Hozzátette azt is, hogy más költségeket, díjakat csak az infláció mértékével változtathatnának meg a pénzintézetek.

Közölte, a késedelmi kamat mértékét szintén maximálná a Fidesz-KDNP, mégpedig a kikötött ügyleti kamat legfeljebb kétszeresében. Megállapítanának továbbá egy felső korlátot, hogy mennyi lehet az összesen érvényesített késedelmi kamat mértéke.

Emellett ingyenes kölcsönszerződés-felmondási jogot biztosítanának a hitelfelvevőknek, szintén háromévente

- közölte Rogán Antal. A tervek szerint legkésőbb 2016. január 1-jéig az összes fogyasztói hitelszerződésnél át kellene térni ezekre a szigorú szabályokra.

Rogán Antal hangsúlyozta, hogy különösen vonatkozik ez az elszámoltatás alá eső forint- és devizahitelekre. A frakció ugyanis azt kéri a kormánytól, hogy az elszámoltatás lezárultával történjen meg a devizahitelek forinthitelekké alakítása, utóbbiakat pedig az említett szigorú szabályok mellett kell majd nyújtaniuk a bankoknak - részletezte.

Legkésőbb 2016. január 1. után nem maradhat devizahitel Magyarországon

- közölte Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető kedden sajtótájékoztatón a devizahitelek forintosításának időpontját firtató kérdésre. Hozzátette, a menetrendet a kormánynak kell eldöntenie, de a fair bankokról szóló törvényben a kabinet meg fogja kapni a felhatalmazást a forintosításra.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A fair bankokról szóló törvény a hitelfelvevőket védi majd - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden újságíróknak, miután részt vett a Fidesz-KDNP budapesti frakcióülésén. A kormányfő nyilatkozatában közölte egyúttal, hogy a kormány sürgeti a devizahitelek forintosítását, amiről szintén a szerdai kormányülésen lesz szó.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) biztosítja a bankrendszer számára a lakossági devizahitelek forintosításához szükséges devizamennyiséget, ezért 9 milliárd euró összegben kiterjeszti szeptember 23-án meghirdetett devizaeladási programját - döntött az MNB Monetáris Tanácsa keddi ülésén. Eközben elkészült (igaz a Magyar Közlönyben még nem jelent meg) a jegybank első rendelete is a négyből, amely szabályozza a devizahitelesekkel történő elszámolást.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. április 12. 19:06
A Media1 megtudta, hogy az ATV megállapodott Tóth Gézával, aki tavaly ősszel késések miatt távozott...
Kasza Elliott-tal  |  2025. április 12. 07:00
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált...
ChikansPlanet  |  2025. április 11. 12:31
A modern építészetről a legtöbbeknek a beton, az acél vagy a tégla juthat eszébe alapanyagként, való...
Holdblog  |  2025. április 11. 09:34
Aki ismeri a walesi csoda alaptörténetét, annak a válasz már részint ismerős lehet.
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. április 14. hétfő
Tibor
16. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33