Már tavaly beindult az a folyamat, amelynek során ismét nagyobb számban jelentek meg a befektetők az ingatlanpiacon.
Az idén február végéig a körülbelül 452 ezer jogosult, a devizahitelesek 31 százaléka lépett be az árfolyamgátrendszerbe, a rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök állománya február végén 1152 milliárd forint volt, a teljes devizakölcsön-állomány 37 százaléka - közölte honlapján hétfőn a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2013. február 28-ig 132 558 gyűjtőszámlát nyitottak meg devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján. A megkötött árfolyamgát-szerződések kumulált darabszáma már meghaladta a 141 ezret. (A szerződéskötés és a számlanyitás között több hét is eltelhet.) A gyűjtőszámla-hitelek állománya február végén meghaladta az 5 milliárd forintot. Az árfolyamgát konstrukcióban részt vevő gyűjtőszámla-hitelesek február végéig összesen 7 milliárd 443 millió forint kamat megfizetése alól mentesültek.
Az árfolyamgát révén a devizahitelesek havi törlesztési terhei minimum 3 évre, de maximum 2017. június végéig mérséklődnek és kiszámíthatóvá válnak (egy svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent 2,5 forinton lehet törleszteni). A devizaárfolyam-változások hatásai a hitel törlesztőrészleteiben ugyanis a rögzített időszak alatt nem jelennek meg, az aktuális piaci és a rögzített árfolyam közötti különbözet a forint gyűjtőszámlára kerül.
A hitel gyűjtőszámlára kerülő kamatrészének megfizetését az állam és a pénzügyi szolgáltatók magukra vállalták, azaz az adós tartozásának ezt a részét elengedik. Ugyanakkor a gyűjtőszámlán felhalmozott követelés után a pénzügyi szolgáltatók a budapesti bankközi kamatlábnak megfelelő kamatot számítanak fel (a közszférában dolgozók ehhez még kamattámogatást is kapnak).
Az árfolyamgát-szerződés megkötését a hiteladósok 2013. május 31-ig kezdeményezhetik a devizakölcsönt nyújtó pénzügyi intézménynél, miután az Országgyűlés meghosszabbította az eredeti, 2013. március 29-i határidőt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Óriási hiteldilemma előtt áll rengeteg magyar család: milliókat spórolhatnak így, de van egy bökkenő
Az MNB legfrisseb adatai alapján idén februárban már megközelítette a 17,3 millió forintot az újonnan felvett szabad felhasználású jelzáloghitelek átlagos szerződéses összege.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


