14 °C Budapest

A pszichiáter is a hiányszakmák listáján

2013. február 12. 10:23

A közelmúltban hozták nyilvánosságra azt a listát, amely többek között tartalmazza a 2013-ra meghatározott egészségügyi hiányszakmákat valamennyi megyében. A hiányterületek között szerepel a neurológia, a gyermekfogászat és meglepő módon a pszichiátria is - írja a Magyar Hírlap.

A lap keddi számában nyilatkozó Németh Attilát, a Nyírő Gyula Kórház főigazgatóját azonban nem lepte meg a pszichiátria szereplése a listán, ugyanis általában a végzett orvosok nem preferálják ezt a szakterületet sem itt, sem máshol. Szerinte a legdivatosabb területek a sebészet, a belgyógyászat és a szülésznőgyógyász pálya.

"Számos tényező idézi elő, hogy kevés rezidens dönt végül a pszichiátriai szakvizsga mellett. Ennek egyik oka például az alacsony bérezés, a munkakörülmények sem ideálisak, és az is gondot jelent, hogy az elmeosztályokat általában a kórházak legrosszabb állapotú épületeiben helyezik el" - mondta a főigazgató.

A 2013-as hiányszakmák listájában található az aneszteziológia és intenzív terápia, a csecsemő- és gyermekgyógyászat, a gyermekfogászat, a gyermek- és ifjúságpszichiátria, az igazságügyi orvostan, az infektológia, a megelőző orvostan és népegészségtan, a neurológia, a nukleáris medicina, az orvosi laboratóriumi diagnosztika, az orvosi mikrobiológia, az ortopédia-traumatológia, az oxyológia és sürgősségi orvostan, a patológia, pszichiátria, radiológia, sugárterápia, transzfúziológia és a tüdőgyógyászat.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. május 5. 09:16
Nyugdíjba vonul az év végén minden idők legismertebb befektetője. Warren Buffett a HOLD-nak is nagy...
MEDIA1  |  2025. május 4. 18:41
Felháborodott az egykoron a TV2-n látható Napló című népszerű közéleti magazinműsor több készítője a...
Bankmonitor  |  2025. május 4. 08:47
A Bankmonitor legújabb videójában a szülők pénzügyi döntései volt a téma. A pénzügyi szakértők és gy...
ChikansPlanet  |  2025. május 2. 09:39
A hódokat gyakran emlegetik a természet mérnökeiként - nem véletlenül. A Magyarországon is őshonosna...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 5. hétfő
Györgyi
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?